Szerző: Bodnár Ádám

2004. július 14. 08:57

A várakozásoknak megfelelő eredményeket ért el az Intel

Az Intel második negyedéves eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak, a cég azonban némileg csökkentette harmadik negyedéves várakozásait, mire az Intel-részvények árfolyama visszaesett.

Az Intel második negyedéves eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak, a cég azonban némileg csökkentette harmadik negyedéves várakozásait, mire az Intel-részvények árfolyama visszaesett.

A júniusban véget ért második negyedévben az Intel 8,05 milliárd dollár forgalom mellett 1,76 milliárd dollár, azaz részvényenként 27 cent nettó profitot ért el. Az eredmények gyakorlatilag változatlanok az első negyedévhez képest, ugyanakkor éves szinten jelentős emelkedést mutatnak. A vállalat közölte, hogy két, adózással kapcsolatos egyszeri tétel részvényenként 1,7 centtel csökkentette a nyereséget.

Az Intel forgalma és nyeresége elérte az elemzői várakozásokat, a Thomson First Call által megkérdezett szakértők átlagosan 8,1 milliárd dollár bevételre és részvényenként 27 cent profitra számítottak. A cég június közepén tartott elemzői konferenciáján azt közölte, hogy negyedéves forgalma 8-8,2 milliárd dollár közé esik majd.

A vállalat közölte, hogy a jelenleg is tartó harmadik negyedévben a forgalma 8,6-9,2 milliárd dollár között alakul. Ez ugyan magasabb az elemzői várakozásoknál, azonban az Intel bejelentése, amely szerint a termékeinek csökkenő ára, valamint az olcsóbb termékek iránti élénkebb kereslet miatt a bruttó nyereséghányad éves szinten 62 százalék helyett csak 60 százalék lesz, érzékenyen érintette a befektetőket. A negyedéves eredmények és prognózis bejelentése után a cég részvényeinek ára 5 százalékkal 24,88 dollárra csökkent.

Az utóbbi időben egyre több elemző adott hangot azon véleményének, hogy az informatikai ipar fellendülése megtorpant, ezt látszik aláhúzni több szoftvergyártó cég profit-figyelmeztetése, valamint az Intel harmadik negyedévre vonatkozó kilátásai is. Hétfőn a Merril Lynch az egész félvezetőiparra vonatkozó aggodalmainak adott hangot, amikor közölte, hogy a chipek iránti kereslet jelenleg elérte a csúcspontot.

Andy Bryant, az Intel pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a második negyedévben az első negyedévhez képest csökkent az eladott processzorok száma, valamint azok átlagos eladási ára is. A processzorok átlagos eladási ára azért csökkent, mivel a piacon fellendült az olcsóbb asztali gépek iránti kereslet és ezt a trendet még a szerverekbe szánt lapkák vártnál jobb forgalma sem tudta ellensúlyozni -- mondta Bryant.

Bryant közölte, hogy az Alderwood és Grantsdale chipkészletek gyártási problémáival kapcsolatos visszahívás 38 millió dollárjába került a cégnek. Amint az ismert, nemrégiben gyártási hibát fedeztek fel az i915 és i925X chipsetek southbridge chipjében, amely a számítógépek lefagyását okozhatja. Az Intel átmenetileg leállította a termékek gyártását és visszahívta a hibás példányokat.

Paul Otellini, az Intel elnöke sietett leszögezni, hogy a második negyedévben a megelőző év azonos időszakával összevetve jelentősen nőtt az eladott processzorok száma, a forgalom pedig 1997 óta nem látott mértékben emelkedett. A tavalyi második negyedévben a cég 6,82 milliárd dollár bevételt és 896 millió dollár, azaz részvényenként 14 cent profitot könyvelt el.

Természetesen továbbra is a processzorok jelentik az Intel eredményeinek fő motorját, az Intel Architecture Group a második negyedévben 6,8 milliárd dollár forgalmat és 2,8 milliárd dollár üzemi eredményt ért el. A meglepetést a flash memóriák jelentették, ugyanis azok forgalma 41 százalékkal 587 millió dollárra nőtt.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.