Szerző: Bodnár Ádám

2004. június 24. 12:00

Nyereséges negyedévet zárt a Micron Technology

Steve Appleton
Steve Appleton
Ismét nyereséges a világ egyik legnagyobb memóriagyártója, az amerikai Micron Technology. A vállalat a memóriachipek emelkedő árának köszönheti a remek eredményeket.

A június 3-án véget ért harmadik pénzügyi negyedévben a Micron 1,1 milliárd dollár forgalom mellett 91 millió dollár, azaz részvényenként 13 cent nyereséget ért el. Noha a forgalom elmaradt az elemzői várakozásoktól, a részvényenkénti nettó nyereség látványosan felülmúlta a szakértők 9 centes előrejelzését. Egy évvel korábban a Micron 733 millió dollár forgalomról és részvényenként 36 cent veszteségről számolt be Az idei második negyedévben a cég 991 millió dollár bevételt és részvényenként 4 cent veszteséget könyvelt el.

A kiváló harmadik negyedéves eredmények a gyorsan változó memóriapiac kedvező alakulásának voltak köszönhetőek. A PC-k iránti kereslet növekedése miatt az árak lényegesen magasabbak voltak, mint 2003-ban, így a legtöbb memóriagyártó nyereségesen működhet. A Micron a harmadik negyedévben 15 százalékkal magasabb átlagos eladási árat ért el, mint a megelőző negyedévben és mintegy 45 százalékos növekedést könyvelhetett el a tavalyi harmadik negyedévvel összehasonlítva.

Steve Appleton, a Micron elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a vállalat el tudott szakadni a PC-piaci függőségtől, míg korábban a Micron által gyártott memóriachipek 95 százaléka személyi számítógépekbe került, a legutóbbi negyedévben ez az aránymár csak 65 százalék volt. A vállalat által előállított memóriachipek 35 százaléka fogyasztói elektronikai termékekbe, kommunikációs berendezésekbe és más eszközökbe kerül.

Szintén kedvező hírt jelentett a Micron számára, hogy a PC-gyártók megkezdték a DDR2 memóriák bevezetését, ezek a chipek drágábbak az elődöknél. Appleton szerint a DDR2 chipek egyelőre jelentéktelen arányban szerepelnek a vállalat termékösszetételében, azonban a jövőben ez gyorsan változni fog, ahogy a chipkészlet-gyártók bevezetik DDR2-t támogató termékeiket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról