Szerző: Bodnár Ádám

2004. június 16. 11:14

Megemelte negyedéves pénzügyi előrejelzést a Gateway

Megemelte a jelenlegi negyedévre vonatkozó pénzügyi előrejelzését a Gateway: a vállalat közleménye szerint elsősorban a vállalati felhasználásra szánt termékei iránt volt élénk a kereslet.

Megemelte a jelenlegi negyedévre vonatkozó pénzügyi előrejelzését a Gateway: a vállalat közleménye szerint elsősorban a vállalati felhasználásra szánt termékei iránt volt élénk a kereslet.

A kaliforniai Gateway a második negyedévre 860-880 millió dolláros forgalmat vár, a korábbi előrejelzésben még 798 millió dollár szerepelt. Sajnos a vártnál jobb forgalom ellenére a cég továbbra is veszteséges marad, a Gateway vezetői részvényenként 13-14 centes veszteségre számítanak. Korábban a Gateway részvényenkénti 15 centes veszteséget jelzett előre. Az összeg nem tartalmazza az egyszeri költségeket, amelyek a második negyedévben 250-300 millió dollárra rúgnak. A nettó veszteség részvényenként 80-94 cent között várható.

A Gateway közölte, hogy a vártnál kisebb veszteség részben a javuló forgalomnak, részben pedig a költségek csökkentésének köszönhető. A vállalat az idei év elején vásárolta fel egyik riválisát, az olcsó otthoni PC-kre szakosodott eMachinest, később pedig bezárta az összes kiskereskedelmi boltját és alkalmazottak ezreit bocsátotta el. Elemzők szerint egyelőre korai lenne biztosan kijelenteni, hogy az eMachines felvásárlása kifizetődő volt-e. Szakértők szerint a legnagyobb kérdés, vajon a kiskereskedelmi üzletek bezárásával kieső bevételt miként pótolja a cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról