Szerző: Vörös Péter

2004. június 15. 15:04

A Nokia elismerte, hogy 32 százalékra csökkent világpiaci részesedése

Jorma Ollila
Jorma Ollila
A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója hétfőn beismerte, hogy az első negyedévben piaci részesedése 32 százalékra esett vissza és ez nagyobb mértékű a vállalat által korábban várt csökkenésnél. Ugyanakkor a Nokia továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a hosszú távú cél a globális mobiltelefon-piac 40 százalékának megszerzése.

Jorma Ollila, a finn vállalat elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a 40 százalék "nagyon jó célkitűzés", bár több elemző továbbra is szkeptikus véleményeket fogalmazott meg ezt illetően. A Nokia az utóbbi időben fontos trendeket hagyott figyelmen kívül és a verseny is erősödött.

A vállalat áprilisban jelentette be első negyedéves eredményeit, akkor 35 százalékos piaci részesedést becsült a Nokia, szemben a 2003 egészében elért 38 százalékkal. A globális piac egészének újbóli felmérése után Matti Alahuhta ügyvezető igazgatóhelyettes tegnap közölte, hogy a csökkenés a korábban vártnál erősebb volt.

Ugyanakkor Alahuhta kiemelte, hogy a cég még így is akkora, mint a második és a harmadik helyen álló két versenytárs együttesen. A Nokia adatai szerint a Motorola világpiaci részesedése 18 százalék, míg a Samsungé 14 százalék.

A cég saját becslései továbbra is magasabbak egyes piackutató cégek eredményeinél: a Gartner és a Strategy Analytics például úgy véli, hogy a Nokia globális paci részesedése 30 százalék alatt van. A Nokia szerint a mobiltelefon-eladások világszerte 141 millió darabot tettek ki az első negyedévben.

A második negyedévben a Nokia erőteljes lépéseket tett és tesz a piaci részesedés stabilizálása érdekében, a vállalat kulcsfontosságú szegmensekben csökkentette az árakat és átgondoltabb marketingkampányokat folytat. Egyes kiskereskedelmi láncok visszajelzései szerint a csökkenést sikerült lelassítani, de nagy szükség van arra, hogy a cég vonzó termékeket kínáljon a piac középső szegmensében.

A finn cég tegnap öt új mobiltelefont mutatott be Helsinkiben és Szingapúrban a Nokia Connection rendezvényen, tovább bővítve a folyamatosan növekvő piacokra szánt készülékeinek portfolióját. A Nokia 2650 telefonnal az összecsukható telefonok jelennek meg a belépő piaci szegmensben, míg a Nokia 2600 klasszikus formában a szolgáltatások gazdag kínálatát biztosítja. Az új készülékek várhatóan 2004 harmadik-negyedik negyedévében lesznek kaphatók.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról