:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. június 4. 16:27

Távozik a Computer Associatestől Sanjay Kumar, korábbi elnök-vezérigazgató

Sanjay Kumar
Sanjay Kumar
A Computer Associates ma bejelentette, hogy azonnal távozik a vállalattól Sanjay Kumar, aki korábban a cég elnök-vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke volt, április lemondása után pedig szoftverfejlesztésért felelős igazgatóként dolgozott a cégnél.

A CA közölte, hogy Kumar azért távozik a cégtől, mert neve és személye szorosan kötődik ahhoz a menedzsmenthez, amelynek vezetése alatt a vállalat 2000-ben számos esetben megsértette a számviteli jogszabályokat. "Egyre inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy amíg a CA-nél dolgozom, a vállalat továbbra is a múlttal, valamint az én személyemmel kapcsolatos spekulációk kereszttüzében áll majd" -- mondta Sanjay Kumar.

Mivel a CA egyes vezetőinek jutalma a cég részvényárfolyamától függ, Kumar 2000-ben busás jövedelemhez jutott, mivel a könyvviteli csalásoknak köszönhetően a cég meg tudott felelni az elemzők nyereség-előrejelzéseinek, ami a részvényárfolyam növekedéséhez vezetett. Az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelet már két éve vizsgálódik a Computer Associatesnél, az üggyel kapcsolatban eddig összesen négy embert vontak felelősségre. Kumarnak felelősségét eleddig nem tudták bizonyítani.

Sanjay Kumar 1987-ben került a Computer Associateshez, amikor addig munkaadóját felvásárolták. A fiatal szoftvermérnökre azonnal felfigyelt a cég alapítója, Chareles Wang, 1994-re Kumar már elnökké és ügyvezető igazgatóvá küzdötte fel magát, 2000-ben vette át az elnök-vezérigazgatói posztot, 2002-ben pedig az igazgatótanács elnöke lett. Idén áprilisban a könyvelési botrány kapcsán Kumar lemondott az elnök-vezérigazgatói és az igazgatóanács elnöki pozíciókról. Az igazgatótanács új elnöke Lewis Ranieri, az új elnök-vezérigazgatót pedig még keresi a cég.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.