Szerző: Bodnár Ádám

2004. június 1. 16:31

Eltűnnek az európai és amerikai piacról a Sony Clié kézigépek

A Sony a belátható jövőben nem dob piacra új kéziszámítógépeket Európában és az Egyesült Államokban -- jelentette be a vállalat. A japán cég közölte, hogy a jelenleg kapható Clié készülékek az idén még bizonyosan megtalálhatók lesznek a boltokban és a szükséges támogatás, illetve szoftverfrissítések is elérhetők lesznek, új tenyérgépek megjelenésére azonban már nem lehet számítani.

A Sony a belátható jövőben nem dob piacra új kéziszámítógépeket Európában és az Egyesült Államokban -- jelentette be a vállalat. A japán cég közölte, hogy a jelenleg kapható Clié készülékek az idén még bizonyosan megtalálhatók lesznek a boltokban és a szükséges támogatás, illetve szoftverfrissítések is elérhetők lesznek, új tenyérgépek megjelenésére azonban már nem lehet számítani.

Matthieu Dupont, a Sony tenyérgépek európai értékesítéséért felelős vezetője elmondta, hogy a vállalat számára továbbra is rendkívül fontosak a mobil eszközök, a cég azonban elsősorban az olyan készülékekben látja a siker kulcsát, amelyek képesek zenék és videók lejátszására, játékok futtatására, valamint vezeték nélküli hálózati kapcsolatra. Pont ilyen képességeket ígér az idén ősszel bemutatkozó PlayStation Portable konzol, illetve a vállalat tervei között szerepelnek apró, Windows XP-t futtató PC-k is.

Japánban a cég továbbra is kínálja majd Clié készülékeit és új modelleket is piacra dob. Dupont szerint ennek oka, hogy a szigetországban a Sony a PDA-piacon több mint 50 százalékos részesedéssel rendelkezik. A vállalat emellett úgy véli, az újdonságokra fogékony japán piac kedvező terep a kísérletezésre, az újítások bevezetésére.

A Sony 2000-ben mutatta be első Clié tenyérgépeit, amelyek a Palm OS operációs rendszerre épültek. A vállalat a Palm mellett a Palm OS operációs rendszer első számú támogatójává vált, sőt 2002-ben a Sony 20 millió dolláros tőkeinjekciót nyújtott a PalmSource-nak, amelynek 6 százalékos tulajdonosává is vált.

A japán cég döntése nehéz helyzetbe hozhatja a PalmSource-ot, amely a Palm OS operációs rendszer fejlesztését és licencelését végzi és így jelentős bevételektől eshet el. A Palm OS operációs rendszer legnagyobb támogatója a Palm mellett ma már a Samsung, azonban utóbbi cég a Microsoft mobil szoftverét is alkalmazza egyes termékeiben.

A Gartner piackutató cég első negyedéves adatai szerint a PalmSource piaci részesedése egy év alatt több mint 20 százalékkal 40,7 százalékra csökkent, míg a Microsoft Windows CE/Pocket PC termékcsalád részesedése 5 százalékkal 40,2 százalékra emelkedett. A Gartner szerint az első negyedévben a PDA-gyártók mintegy 1,0 millió PalmSource/Palm kéziszámítógépet adtak el, míg a Windows CE/Pocket PC eszközök eladásai elérték a 990 ezret.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról