:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. május 20. 15:31

Nem szabadalmaztathatóak a szoftverek

Gottfried Péter
Gottfried Péter
Magyarország érdekeivel megegyező javaslatot fogadott el az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa a szoftverszabadalmakkal kapcsolatban május 17-18-i ülésén, melynek egyik fontos célja a számítógéppel kapcsolatos találmányok szabadalmaztatására vonatkozó egységes európai szabályozás megalkotása volt.

Az elnökség által benyújtott eredeti szövegjavaslat széles körben lehetővé tette volna a számítógépekkel összefüggő találmányok szabadalmaztathatóságát. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Külügyminisztérium szakértői által kidolgozott álláspont szerint a magyar gazdasági érdekekkel az eredeti szövegtervezet ellentétes volt, mert az a szoftverek szabadalmaztathatóságának kiterjesztése révén versenyhátrányba hozhatta volna a kisebb szoftverfejlesztő cégeket, és hátráltathatta volna a nyílt forráskódú szabad szoftverek használatát.

A VT ülésén Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkára felszólalásában elmondta, Magyarország egyetért azzal, hogy szükséges a terület egyértelmű közösségi szabályozásra, ugyanakkor szorgalmazta, hogy a kis- és középvállalatok számára is kedvező javaslat szülessen.

A hozzászólásokat követően az ülésen módosították az elnökség által előterjesztett szövegjavaslatot. A minősített többséggel megszavazott új szöveg leszűkítette a szabadalmaztatható találmányok körét, kivéve abból a számítógépes programokat, a forráskódokat és tárgykódokat. A döntés értelmében kizárólag olyan esetben lehetséges a szoftverek szabadalmaztathatósága, ha azok valamilyen berendezéshez köthetőek. A minősített többséggel hozott közös álláspont -- mint irányelv-tervezet -- várhatóan az ősszel kerül az Európai Parlament elé.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.