Szerző: Bodnár Ádám

2004. május 20. 12:25

Az Apple önálló részleget hozott létre az iPod fejlesztésére

Az Apple Computer bejelentette, hogy termékfejlesztési részlegét két divízióra bontja, egyik felel majd a Mac számítógépekért, másik pedig az iPod zenelejátszóért.

Az Apple Computer bejelentette, hogy termékfejlesztési részlegét két divízióra bontja, egyik felel majd a Mac számítógépekért, másik pedig az iPod zenelejátszóért.

Az iPodot fejlesztő részleg vezetője John Rubinstein lesz, aki jelenleg a hardverfejlesztési igazgató. A Mac-részlegért Tim Cook felel, aki jelenleg az Apple nemzetközi értékesítési igazgatója. A Mac számítógépek hardverfejlesztési felelőse Tim Bucher lesz, aki jelenleg is Mac-fejlesztéssel foglalkozik.

Az Apple forgalmában egyre nagyobb hányadot tesz ki az iPod audiolejátszó, illetve az iTunes Musis Store internetes zenebolt. A legutóbbi negyedévben az iPod-eladások felülmúlták a Mac-eladásokat: a március 27-én véget ért negyedévben az Apple 749 ezer Mac számítógépet és 807 ezer iPod lejátszót adott el. Az iPod 2001 októberében került piacra, azóta már több mint 3 millió példány talált gazdára. Felmérések szerint az iPod egyedül uralja a hordozható audiolejátszó-piac 50 százalékát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról