:

Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. április 1. 09:55

Megállapodás a hírközlési hatóság és a fogyasztóvédelem, valamint a versenyhivatal közt

Két hivatallal is megállapodást között a Nemzeti Hírközlési Hatóság: míg egy héttel ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatallal, tegnap a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel írtak alá stratégiai együttműködési megállapodást.

[HWSW] Két hivatallal is megállapodást között a Nemzeti Hírközlési Hatóság: míg egy héttel ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatallal, tegnap a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel írtak alá stratégiai együttműködési megállapodást.

A GVH a szakmai, műszaki, gazdasági ismereteket igénylő és a speciális jogi kérdések vonatkozásában tartja fontosnak az együttműködést, míg az NHH szakmai döntéseiben hasznosítja a GVH elektronikus hírközlési piacokkal kapcsolatos tapasztalatait, információit, valamint az általa lefolytatott ágazati vizsgálatoknál figyelembe vett szempontrendszereit. A fogyasztóvédelemmel kötött megállapodás célja pedig, hogy összehangolja a fogyasztóvédelmi előírások alkalmazását, kölcsönösen támogassa a két hatóság felügyeleti munkáját, valamint tegye lehetővé a közös fellépést a fogyasztóvédelem és a minőségbiztosítás hírközlést érintő területein.

A felek megállapodtak abban, hogy a hamarosan kinevezendő Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője valamint az FVF szakemberei összehangoltan tevékenykednek a jövőben. A konkrét szakmai döntéseken túl a közös munka a két hatóság piaci és fogyasztói képviseletére is kiterjed, szakmai kiadványok megjelentetésével, illetve a közvélemény átfogóbb, részletesebb tájékoztatásával, valamint tevékenységük átláthatóbbá tételével.

A tervek szerint továbbá hamarosan megalakul a GVH-NHH Szakmai Fórum, amely a két hatóság szakembereinek a szabályozással, piacokkal, illetve az együttműködéssel kapcsolatos tapasztalatainak kicserélésére, a konkrét ügyeken túlmutató problémák megvitatására szolgál.

A megállapodások teljes szövege megtalálható az NHH honlapján.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról

Hirdetés

Security témákkal folyatódik az AWS hazai online meetup-sorozata!

2024. május 6. 08:24

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.