Szerző: Bizó Dániel

2004. március 16. 19:55

Megjelent az amerikai piacon az első Efficeon processzorral szerelt notebook

A Sharp Systems of America a tegnapi napon bejelentette Actius MM20 elnevezésű ultrahordozható notebookját. Az új modell érdekessége, hogy a nyugati piacokon kapható gépek közül elsőként épül a Transmeta Efficeon processzorra. A világ első Efficeon-alapú notebookját szintén a Sharp mutatta be, Japánban.

A Sharp Systems of America a tegnapi napon bejelentette Actius MM20 elnevezésű ultrahordozható notebookját. Az új modell érdekessége, hogy a nyugati piacokon kapható gépek közül elsőként épül a Transmeta Efficeon processzorra. A világ első Efficeon-alapú notebookját szintén a Sharp mutatta be, Japánban.

A 10,4 hüvelyk átlójú kijelzővel szerelt, mindössze 910 gramm súlyú és 16 miliméter vékony MM20 a Sharp átal nagy sikerűnek ítélt MM10 utódja, mellyel mind a technikai paraméterek, mind a design tekintetében igen nagy hasonlóságot mutat. Az új terméket a Sharp állítása szerint az MM10 felhasználóinak visszajelzései segítségével fejlesztették tovább.

Az Actius MM20 az Efficeon processzor segítségével elődjénél lényegesen magasabb számítási teljesítményt nyújt alacsonyabb fogyasztás mellett. Az Efficéon képességei összemérhetőek az Intel Pentium M processzorával, melyet szintén a mobilitás szem előtt tartásával alkottak meg. Az új Sharp notebook modell 512 MByte központi memóriát tartalmaz szemben az előd 256 MByte-jával, a merevlemez kapacitását pedig 15 GByte-ról 20 GByte-ra növelték. A vezeték nélküli hálózati elérés maximális sebessége 11 Mbitről 54 Mbitre emelkedett, mivel az MM20 már támogatja 802.11g szabványú átvitelt is. Az ATI Mobility Radeon grafikus chip segítségével fejlett megjelenítési képességekkel is bír.

A Sharp közleménye szerint az MM20 rendelkezni fog egy rendkívül alacsony fogyasztású, kézzel aktiválható működési állapottal, melynek segítségével a lehető legtöbbet sajtolhatjuk ki az akkumulátorból. A gép alapkiépítésben 3 óra használathoz elegendő kapacitású akkumulátorral érkezik, de rendelhető hozzá nagy kapacitású, akár 9 órányi működést biztosító akkumulátor is. Az Actius MM20 szállítása áprilisban kezdődik meg, a kategóriájában igen kedvezőnek mondható 1499 dolláros nettó végfelhasználói áron.

Az amerikai, 1995-ben alapított Transmeta kis cégnek számít az informatika világában. A világszerte mindössze körülbelül 300 alkalmazottat foglalkoztató vállalat olyan hardver- és szoftvermegoldások fejlesztését tűzte ki célul, melyek segítségével alacsony fogyasztás és hőleadás mellett nagy teljesítményű x86-kompatibilis berendezések építése válik lehetővé. Tervezés szempontjából a koncepció lényege az, hogy a processzor gyártását a lehető legkisebb komplexitás mellett oldják meg, miközben az x86-os kompatibilitást szoftveres támogatással biztosítják.

Az eddig Crusoe processzoráról ismert vállalat a közelmúltban bejelentett Efficeonhoz nagy reményt fűz. A cég jövője nem kis mértékben függ a termék sikerétől, mivel kétséges, hogy a befektetők meddig előlegezik még a bizalmat. A vállalat 2000-ig viszonylag titokban munkálkodott, mikor is bejelentette a Crusoe-t, majd tőzsdei bevezetésére is sor került. Története során nyereséget még nem tudott felmutatni.

A piaci és a tágabb gazdasági viszonyok a Transmeta szerencsétlenségére talán a lehető legkedvezőtlenebbül alakultak az elmúlt időszakban. A Crusoe életciklusa éppen az IT-buborék összeomlásának és a világgazdasági recessziónak az időszakára esett, miközben a fogyasztói szokások máig sem kedvezőek az elsősorban ultrahordozható számítógépekbe tervezett processzor számára.

A vevők általában a minél nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral szerelt notebookokat részesítik előnyben, melyet elsősorban az asztali PC-k helyére szánnak. A vállalat ezenkívül erőfeszítéseket tesz új termékek és piacok fejlesztésére is, mint például az ultra-személyi számítógépek, a nagy sűrűségű szerverek, vékony kliensek vagy az internethozzáférésre specializált készülékek.

Az Efficeon jelenleg a TSMC félvezetőgyárában készül, 0,13 mikronos eljárással. A tervek szerint hamarosan megindulhat a 0,09 mikronos termelés a Fujitsu Semiconductor Tokióhoz közeli üzemében. Az új gyártástechnológia segítségével mintegy felére csökkenthető a mag mérete, miközben csökkenthető a működési feszültség is. Ez olcsóbb előállítást és alacsonyabb fogyasztást eredményez, változatlan teljesítmény mellett, illetve lehetőség nyílik a gyorsítótár további gazdaságos növelésére.

A Transmeta partnerei között főleg elismert japán vállalatok találhatóak -- Fujitsu, NEC, Sharp, Sony, Toshiba --, melynek legfőbb okai valószínűleg a japán marketing és a fogyasztói piac sajátosságai. A japán vállalatok a nyugati gyakorlathoz képest töredék várható sorozatnagyság mellett is piacra dobnak egy-egy új terméket, akkor is, ha viszonylag bizonytalan a siker, miközben a távol-keleti szigetország fogyasztóinak elkölthető jövedelme érvényesülni engedi a technológiai újítások és miniatürizáció iránti fogékonyságot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról