Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. március 11. 13:52

Holnaptól kikapcsoltatja Szentendrén a pannonos mobilokat a polgármesteri hivatal

Frissített információk itt!

Frissített információk itt!

Lapunk értesülése szerint holnap délelőtt 11 órakor kikapcsolja szentendrei bázisállomását a Pannon GSM, emiatt az izbégi, püspökmajori, és pismányi előfizetők elérhetetlenné válnak, illetve ők maguk sem tudnak majd hívást kezdeményezni.

A Pannon GSM ma délben SMS-ben értesítette szentendrei előfizetőit, hogy egy bázisállomás kikapcsolása miatt lefedetlenül marad a terület egy része. A mobilvállalat sajtóirodája megerősítette, hogy a holnaptól a szolgáltatások nem, vagy csak részlegesen lesznek elérhetők. A sajtóiroda nem kívánt semmilyen bővebb információval szolgálni, csak annyit tudtunk meg, hogy a Szentendrei Polgármesteri Hivatal rendelte el a bázisállomás működésének a felfüggesztését.

A Pannon GSM nem ad ennél több információt a szentendrei polgármesteri hivatalban pedig sem a jegyző, sem a polgármester, sem a sajtóreferens nem elérhető, így a kikapcsoltatás okáról egyelőre nem tudtunk meg érdemi információt. Amint bővebbet tudunk, visszatérünk a szentendrei Pannon előfizetők ügyére.

Frissített információk itt!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról