Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Első fokon pert nyert a NETÉRT Egyesület a Vodafone Rt. ellen

Ady Krisztián, 2004. március 10. 11:40
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt 2004. március 9-én kedden folytatódott a NETÉRT Egyesület Vodafone Rt. ellen indított közérdekű pere. Mint ismeretes, a Vodafone Rt. 2002. júliusában meghirdette korlátlan GPRS Internet szolgáltatását, majd 2003. februárjában egyoldalúan módosította az általános szerződési feltételeket és adatforgalmi korlátot vezetett be. A per tárgya volt, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy tisztességtelen volt a Vodafone egyoldalú általános szerződési feltételek módosítása.

hirdetés
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt 2004. március 9-én kedden folytatódott a NETÉRT Egyesület Vodafone Rt. ellen indított közérdekű pere. Mint ismeretes, a Vodafone Rt. 2002. júliusában meghirdette korlátlan GPRS Internet szolgáltatását, majd 2003. februárjában egyoldalúan módosította az általános szerződési feltételeket és adatforgalmi korlátot vezetett be. A per tárgya volt, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy tisztességtelen volt a Vodafone egyoldalú általános szerződési feltételek módosítása.

A tanúmeghallgatások és bizonyítási eljárás után a Bíróság meghozta elsőfokú, nem jogerős itéletét. A Bíróság az ítéletben helyt adott a NETÉRT Egyesület keresetének és kimondta, hogy a Vodafone Rt. GPRS Internet szolgáltatására vonatkozó általános szerződési feltételek tavaly februári módosítása tisztességtelen volt az előfizetőkkel szemben és ezáltal érvénytelen.

A Bíróság feljogosította a közhasznú keresetet beterjesztő felperes NETÉRT-et és az azt képviselő Dr. Magyar György és Társai Ügyvédi irodát, hogy az ítéletet és annak tartalmát a Vodafone költségére a lehető legnagyobb nyilvánosságra hozza. A Bíróság kötelezte továbbá a Vodafone Rt.-t a felmerült perköltség és perilleték megfizetésére.

A NETÉRT Egyesület jogi képviselője, Dr. Magyar György szerint meg kell várni az ítélet jogerőre emelkedését és ezt követően lehet megvizsgálni a bírói döntés előfizetői szerződésekre vontakozó hatását.

A bírói döntés különösen érdekes annak fényében, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alig egy hónapja, februárban hozta nyilvánosságra, hogy jogsértés hiányában megszüntette a Vodafone ellen indított eljárást az általános szerződési feltételek 2003. március 15-i megváltoztatása miatt. Mint emlékezetes, a mobilvállalat elsőként bevezetett átalánydíjas GPRS szolgáltatására utólag alkalmazott adatforgalmi korlátozással kapcsolatban többen, több fórumhoz is panaszt nyújtottak be.

A Vodafone 2003. márciusától adatforgalmi korlátozást vezetett be a GPRS hozzáférésre. A korlátozás egyaránt érintette a már meglévő -- gyakran hűségszerződéssel a szolgáltatóhoz kötött -- és az új előfizetőket is. A korlátozás akkora port vert fel, hogy számos egyéni előfizető különböző hatóságokhoz fordult, így a Hírközlési Felügyelethez, Hírközlési Döntőbizottsághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz is.

Dr. Zavodnyik József, a GVH eljáró versenytanácsának vezetője lapunknak elmondta: több bejelentés is érkezett a versenyhivatalhoz, ám az eljárást végül hivatalból indították: ebben az esetben a bejelentésnek nincs különösebb jelentősége, legfeljebb annyi, hogy a határozatból kap egy példányt a bejelentő is -- akit egyébként nem vonnak be az eljárásba.

A versenyhivatal arra hivatkozva szüntette be az eljárást, hogy jogsértés nem történt. Ezt alátámasztandó, a kiadott közleményben a GVH hangsúlyozza: egyrészt a fogyasztó által megkötött szerződés feltételeiből (és a vállalkozás által nyújtott tájékoztatásból) a fogyasztó számára ki kellett derülnie annak, hogy a vállalatot megilleti az egyoldalú szerződésmódosítás joga, másrészt a lefolytatott vizsgálat nem tárt fel olyan adatot, amely alapján azt lehetett volna megállapítani, hogy a vállalkozás a GPRS szolgáltatás bevezetését megelőzően megkötött szerződésekre is alkalmazta volna az adatforgalmi korlátozást.

Szólj hozzá a fórumban!

4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!