:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. március 5. 10:08

Új vezérigazgató a Dellnél

Kevin Rollins
Kevin Rollins
A Dell huszadik születésnapja alkalmából Kevin Rollins, a cég jelenlegi operatív igazgatója veszi át az elnök-vezérigazgatói teendők elvégzését, Michael Dell pedig az igazgatótanács elnökeként folytatja munkáját. A vezetőségi változásokra július 16-án, a Dell részvényeseinek éves gyűlésén kerül sor.

A céget jól ismerők tudják, hogy a Dell napi ügyeit már régóta Kevin Rollins irányította, Michael Dell pedig a stratégiai döntésekért volt felelős. Elemzők szerint a változásnak nem lesz hatása a cég üzletmenetére, Rollins kinevezése valójában csak annak elismerése, hogy milyen sokat tett a cégért.

Kevin Rollins 1996-ban került a Dellhez és 2001-ben nevezték ki elnökké. A vezetőnek nagy szerepe volt a vállalat felemelkedésében és az új piacokra való belépésében, ennek a folyamatnak az eredményeképp a Dell ma a világ legnagyobb PC-gyártója.

Rollins irányítása alatt a Dell növelte forgalmát és piaci részesedését. A cég a PC-k, notebookok és szerverek mellett olyan új piacokra lépett be, mint a hálózati eszközök, tárolóeszközök, nyomtatók, illetve a szórakoztató-elektronikai termékek. Az új piacokon való megjelenés mellett a Dell PC-üzletágát sem hanyagolta el.

2003-ban a Dell 25,8 millió PC-t értékesített, ami a megelőző évhez képest 25 százalékos növekedést jelent. A vállalat részesedése a világpiacon 15,1 százalékról 16,9 százalékra nőtt. A cég forgalma tavaly 41 milliárd dollárt tett ki, egy évvel korábban a Dell 35 milliárd dolláros bevételről számolt be. A cég célja a 60 milliárd dollár éves bevétel elérése.

A júliusi részvényesi gyűlésen Rollinsot várhatóan beválasztják a Dell igazgatótanácsába. Amennyiben ez megtörténik, Mort Topfert fogja váltani, aki nemrégiben közölte, hogy nem kívánja magát újraválasztani.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.