Szerző: Budai Péter

2004. február 27. 13:13

Az IBM is sürgeti a Sunt, hogy tegye nyílt forrásúvá a Javát

Az IBM szerdán nyílt levélben fordult a Sun Microsystemshez, amiben a céget a Java technológia nyílt forrásúvá tételére biztatja.

Az IBM szerdán nyílt levélben fordult a Sun Microsystemshez, amiben a céget a Java technológia nyílt forrásúvá tételére biztatja.

A levelet Rod Smith, az IBM új technológiáival foglalkozó osztályának alelnöke fogalmazta meg, amiben a Nagy Kék segítségét ajánlja föl a Sunnak egy olyan projektben, ahol a Java technológiáit nyílt forrású modellben fejlesztenék tovább. Amennyiben ez az elképzelés megvalósulna, a Sun legértékesebb szoftvertulajdona szabadon elérhetővé válna, aminek következtében az önkéntes programozóktól a nagy cégekig bárki hozzájárulhatna a Java javításához.

"A Sun erős elkötelezettsége a nyílt forrású Java mellett jelentősen felgyorsítaná az első osztályú, kompatibilis, nyílt forrású Java megvalósítások fejlesztését, amiből előnye származna minden vásárlónknak, és az egész iparágnak is" -- olvasható a Rod Smith által elküldött levélben, amit Rob Gingellnek, a Sun alelnökének címzett. "Meggyőződésünk, hogy a nyílt forrású társadalom sikeresen elérné a célt."

Az ajánlat szerint az IBM technikai erőforrásait és forráskódját felhasználhatóvá tenné a nyílt forrású Java implementáció megalkotásához, a Sun pedig dokumentációjával és tesztelési módszerek kidolgozásával, levezetésével járulna hozzá a tervhez. Ezáltal a Sun irányíthatná a fejlesztést oly módon, hogy az eredeti Java specifikációknak megfeleljen. Az IBM beruházásai a Java technológiát tekintve jelentősek, csakúgy, mint a cég Java alapú termékeinek piaci részesedése.

A Sun egyik képviselője csütörtökön közölte, hogy a levelet az IBM-től megkapták, és meg fogják tárgyalni, azonban erre semmilyen határidőt nem határoztak meg. James Gosling, a Java alkotója szerint a Sun folyamatosan foglalkozik a keretrendszer nyílt forrásúvá tételének kérdésével, de még nem volt példa a nyílt forrás melletti egyöntetű kiállásra. Gosling szavaival élve az ügy meglehetősen "komplikált".

Az IBM már évek óta próbálja rávenni a Sunt a Java nyílt forrásúvá tételére, de a nyílt forrás iránti egyre növekvő közérdeklődés, és a Sun nemrégiben tett nyílt forrást éltető kijelentései miatt az IBM elérkezettnek látta az időt, hogy újabb párbeszédet kezdeményezzen -- tudatta Bob Sutor, az IBM WebSphere infrastruktúrájának vezetője.

"Reméljük, hogy nyílt kommunikáció fog zajlani az ügy kapcsán, és ezzel nő az esélye ajánlatunk elfogadásának is" -- mondta szerdán Sutor, továbbá kiemelte, hogy az IBM többféle lehetőségre is nyitott.

A Java technológia egyes részeinek már léteznek nyílt forrású változatai, például a JBoss és az Apache esetében, akik nyílt forrású alkalmazásszervereket is készítenek a Java platformra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról