Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Húszmilliárdos fejlesztés: indul a Közháló program

Rátonyi Gábor Tamás, 2004. február 10. 16:47
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Február 10-én, kedden digitális alapkőletétellel elindult a Közháló megvalósítása, amely az utóbbi évek legnagyobb, több tízmilliárd forintos, a kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-építési programja.

[HWSW] Február 10-én, kedden digitális alapkőletétellel elindult a Közháló megvalósítása, amely az utóbbi évek legnagyobb, több tízmilliárd forintos, a kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-építési programja.

A Közháló egy az egész országot behálózó informatikai alapközmű, amely néhány éven belül valamennyi, a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szerv, közintézmény, iskola, valamint a közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, továbbá a civil szervezetek számára biztosítja majd a szélessávú hozzáférést a világhálóhoz.

A Közháló fontos feladata továbbá az eMagyarország program keretében létesülő eMagyarország pontok (számítógépes információs pont) megvalósításának támogatása. A program megvalósulása érdekében az IHM támogatni kívánja azokat a szervezeteket és intézményeket - könyvtárakat, közművelődési intézményeket, teleházakat, önkormányzatokat, egyházi intézményeket, kórházakat, szanatóriumokat, az idősek otthonait, klubjait, alapítványokat - amelyek már működtetnek közösségi internet-hozzáférési helyeket, vagy vállalják új közösségi internet-hozzáférést szolgáltató pontok létrehozását és eMagyarország pontként történő működtetését.

A program - a kistelepülések speciális helyzetére való tekintettel - lehetővé teszi az internetszolgáltatás összekapcsolását más közellátási feladatokkal, elsősorban postai szolgáltatásokkal, így a kistelepüléseken élők is megfizethető áron, lakóhelyük közelében juthatnak hozzá az internet használatához.

A Közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) tervei szerint a Közháló program három -- egymásra épülő - fázisban valósul meg.

Az első fázis megvalósítására a minisztérium tavaly indított hét közbeszerzési eljárást, melyek nyerteseivel a múlt héten zárult le a szállítói szerződések megkötése. Ebben, a 2005 szeptemberéig tartó szakaszban a Közháló több mint 2500 településre jut el. Az első fázisban összesen 7300 szélessávú végpont kerül átadásra, melyből 5 ezer a Közháló alhálójaként működő Sulinet keretében, az IHM és az Oktatási Minisztérium (OM) társfinanszírozásában valósul meg.

A program összesen húszmilliárd forintnyi beruházást jelent, mely magában foglalja a végpontok kiépítését, hálózatfelügyeletet, ügyfélszolgálat működtetését is. 2004-ben az IHM 4,5 milliárd, az OM 3 milliárd forinttal járul hozzá a Közháló kiépítéséhez, de a hálóra csatlakozó intézmények üzemeltetői is részt vállaltak a költségek előteremtésében. A program során megvalósuló iskolai bekötések egyharmada újnak számít: ezek az oktatási intézmények korábban vagy semmilyen internet-hozzáféréssel nem rendelkeztek, vagy saját költségvetésükből, egyedi szerződések alapján teremtették meg maguknak a világháló elérhetőségét.

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.