Szerző: Bodnár Ádám

2004. február 2. 10:04

Február elején érkezik az első Opteron-alapú Sun szerver

A Sun Microsystems egy február 10-án tartandó rendezvény keretén belül mutatja be legújabb megoldásait, köztük az AMD Opteron processzorra, valamint a vállalat saját UltraSPARC IV lapkáira épülő szervereit. A hírek szerint a Sun először egy kétprocesszoros Opteron-alapú kiszolgálóról lebbenti fel a fátylat, később pedig négy- és nyolcprocesszoros rendszereket is bemutat. A két Opteron processzorra épülő Sun Fure v20z induló ára 3 ezer dollár alatt lesz.

A Sun Microsystems egy február 10-án tartandó rendezvény keretén belül mutatja be legújabb megoldásait, köztük az AMD Opteron processzorra, valamint a vállalat saját UltraSPARC IV lapkáira épülő szervereit. A hírek szerint a Sun először egy kétprocesszoros Opteron-alapú kiszolgálóról lebbenti fel a fátylat, később pedig négy- és nyolcprocesszoros rendszereket is bemutat. A két Opteron processzorra épülő Sun Fure v20z induló ára 3 ezer dollár alatt lesz.

Emlékezetes, hogy tavaly novemberben a Comdex kiállításon a Sun és az AMD hosszú hónapokig tartó találgatásoknak vetett véget, amikor bejelentették stratégiai együttműködési megállapodásukat, amelynek keretén belül a Sun piacra dobja Opteron-alapú rendszereit, emellett a két vállalat együttműködik négynél több processzort tartalmazó rendszerek fejlesztésében is. A Sun optimalizálni fogja az AMD nyolcadik generációs processzorára a Java Enterprise System szoftverrendszert.

Az AMD már megnyerte az Opteron támogatójának az IBM-et és a Sunt, a hírek szerint pedig hamarosan a HP is bemutatja Opteron-alapú szervereit. Az IBM egyelőre csupán kétprocesszoros eServer 325 rendszerét kínálja, négyprocesszoros számítógépet nem. Nyolcprocesszoros Opteron-rendszerről a Sun kapcsán hallhattunk először. Egyelőre nem tudni, hogy ez a számítógép még az idén megjelenik-e a vállalat kínálatában.


Scott McNealy (Sun) és Hector Ruiz (AMD)

Az Opteron eleinte az alsó árkategóriás piacon száll versenybe, a felsőbb kategóriákban a Sun egyelőre UltraSPARC processzorra épülő számítógépeit kínálja. A februári rendezvényen mutatkozik be a régóta várt UltraSPARC IV, amely elsőként a felső kategóriás Sun szerverekben -- Sun Fire 4800, 6800, 12K, 15K -- lesz megtalálható. Az UltraSPARC IV tulajdonképpen nem más, mint két UltraSPARC III processzormag, amelyeket egy lapkára integráltak. A chip ugyanolyan foglalatba illeszkedik, mint az UltraSPARC III. A chip első változata 1,2 GHz-en működik majd, teljesítménye akár kétszer is nagyobb lehet az UltraSPARC III-nál -- állítja a Sun.

Az UltraSPARC IV első példányait még 130 nanométeres csíkszélességgel gyártják, de a későbbiekben a Sun gyártópartnere, a Texas Instruments át fog állni a 90 nanométeres csíkszélesség használatára. A két vállalat együtt dolgozik a 90 nanométeres csíkszélességű chip fejlesztésén. 130 nanométeres csíkszélességet figyelembe véve az UltraSPARC IV magmérete 356 mm2, vagyis a chip alig lesz kisebb, mint a 6 Mbyte harmadszintű gyorsítótárral felszerelt Madison magos Intel Itanium 2. A Madison magmérete 374 mm2, a szintén két processzormagot tartalmazó IBM Power4+ 274 mm2 méretű. Mindhárom chipet 130 nanométeres csíkszélességgel gyártják.

A hírek szerint a Solaris operációs rendszert felkészítették több, eltérő típusú és órajelű chip használatára, azaz az UltraSPARC III lapkára épülő rendszereket folyamatosan és zökkenőmentesen lehet UltraSPARC IV processzorokkal bővíteni. Mivel az UltraSPARC IV két magot tartalmaz, így a legfelső kategóriás Sun Fire 15K szerver teljes kiépítettség esetén 144 processzormagot tartalmazhat. A vállalat tervei szerint szervereit igen hamar, pár negyedév alatt átállítja az UltraSPARC IV processzorra. Az UltraSPARC III megjelenése után egy év telt el, mire a vállalat minden szerverében megjelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.