Szerző: Budai Péter

2004. január 23. 12:34

A Sun a Linux és a Java közös jövőjére épít

A Sun Microsystems ezen a héten jelentős támogatást szerzett Linux-alapú fejlesztőeszközeihez, miközben az asztali számítógépeken történő felhasználás lehetőségeit egyre szélesebb kör bevonásával vizsgálják.

A Sun Microsystems ezen a héten jelentős támogatást szerzett Linux-alapú fejlesztőeszközeihez, miközben az asztali számítógépeken történő felhasználás lehetőségeit egyre szélesebb kör bevonásával vizsgálják.

Jeff Anders, a Sun fejlesztőeszközökkel foglalkozó csoportjának marketing menedzsere a LinuxWorld rendezvényen elmondta, hogy a cég komoly lehetőséget lát a Linux és a Java kombinációjában, és valószínűnek tartja, hogy segítségükkel megfelelő alternatívát tudnak nyújtananak az irodai és otthoni felhasználók számítógépeit uraló Microsoft Windowszal szemben.

A Novell, és a Sun is azon dolgozik, hogy 2004 jelentős változást hozzon a végfelhasználók számítógépén futó operációs rendszerek terén. Egyes elemzői vélemények szerint az SCO-ügy ellenére is jelenleg a Linux a világ leggyorsabban fejlődő és terjeszkedő operációs rendszere, ezért a gazdaság élénkülése, és az IT kiadások növekedése kiemelkedően pozitív hatással lehet rá.

Anders szerint a linuxos StarOffice 7 az egyik kulcstermék a windowsos felhasználók átcsábítására, a másik pedig a Java Desktop System, illetve a benne megtalálható számtalan újítás.

Legkésőbb 2004 végére a Sun valamennyi fejlesztőeszköze -- beleértve a C, C++ és Fortran fejlesztői környezeteket is -- támogatni fogja a Linux patformot. A cég tervei között szerepel egy többszálas alkalmazásokon is használható, grafikus felhasználói felülettel rendelkező debugger, és szoftverek teljesítményének mérésére alkalmas eszközök készítése is. Újdonság lesz még a Native Connector Tool, amivel linuxos C/C++ programok és függyvénytárak Java oszályok mögé rejthetőek.

A Sun eközben folyamatosan fejleszti 3D Looking Glass elnevezésű technológiáját is, ami Java és OpenGL felhasználásával teszi lehetővé az operációs rendszer ablakainak térbeli elhelyezését. Ezt, valamint a Java Desktop System legújabb menedzsment-szolgáltatásait csütörtökön mutatta be a Sun a LinuxWorld rendezvényen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról