Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2003. december 23. 12:57

Kiválasztották a Hírközlési Tanács tagjait

Mai sajtótájékoztatóján jelentette be Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, hogy kiválasztották a január 1-jével felálló Nemzeti Hírközlési Hivatal Tanácsának tagjait. A tagokat egy jelölőbizottság ajánlása alapján, tizenkét szakemberből választották.

[HWSW] Mai sajtótájékoztatóján jelentette be Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, hogy kiválasztották a január 1-jével felálló Nemzeti Hírközlési Hivatal Tanácsának tagjait. A tagokat egy jelölőbizottság ajánlása alapján, tizenkét szakemberből választották.

A hattagú testület -- mely gyakorlatilag a Hírközlési Döntőbizottság jogutódjaként is működik majd -- feladata lesz a hírközlési törvényben és a kormányutasításokban megfogalmazott döntések végrehajtása, a a Nemzeti Hírközlési Hatóság vezetése, az éves piacfelügyeleti terv elfogadása és végrehajtása, a hatóság költségvetésének elkészítése, valamint lehetősége lesz a hírközlési jogszabályok módosításának kezdeményezésére is.

A tanács tagjai: Pataki Dániel, Bánhidi Ferenc, Debreczeni Sándor, Hidasi István, Nyevrikel Emília, Rácz Zsolt, Rozgonyi Krisztina. A tanács egyes tagjait 3, míg másokat 5 évre nevezte ki a miniszter.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról