Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 18. 09:42:32

Drezdában épül az AMD második félvezetőgyára

Egyes értesülések szerint az AMD e hét csütörtökén kívánja bejelenteni, hogy a németországi Drezdában építi fel második félvezetőgyárát. Az amerikai chipgyártó 2,81 milliárd dollárt fordít a projektre.

Egyes értesülések szerint az AMD e hét csütörtökén kívánja bejelenteni, hogy a németországi Drezdában építi fel második félvezetőgyárát. Az amerikai chipgyártó 2,81 milliárd dollárt fordít a projektre. Drezdában található az AMD jelenlegi egyetlen chipgyára, amelyet a Motorolával közösen épített.

A német sajtóban megjelent hírek arról szólnak, hogy a német kormány garanciát vállal az AMD által felvett hitelekért, emellett számos pénzügyi kedvezménnyel segíti elő a beruházást. A Financial Times úgy tudja, hogy a gyárban 2006-ban indul be a termelés és összesen mintegy 1500 munkahely létesül. Az AMD képviselői egyelőre nem kommentálták a híreket.

Az AMD november elején számolt be az új üzem építésének tervéről. Amint azt akkor Bill Siegle, az AMD főmérnöke elmondta: az új gyárban 300 milliméter átmérőjű szilíciumszeletek megmunkálása folyik majd, kezdetben 65 nanométeres technológiával. A létesítményt az AMD nem egyedül építi fel: a beruházás költségein egy gyártópartnerrel együtt osztozik majd.

Amint az ismert, az AMD és a világ második szerződéses félvezetőgyártó vállalataként számon tartott tajvani UMC tavaly februárban szándéknyilatkozatot írt alá egy hosszú távú, több projektet felölelő együttműködésről. A tervezett kooperáció részeként a felek azt vállalták, hogy 2004-ig közösen felépítenek egy 300 mm-es szilíciumszeletek feldolgozására alkalmas félvezetőgyárat Szingapúrban, valamint együttműködnek a kapcsolódó gyártástechnológiai eljárások fejlesztésében.

Miután azonban 2003. január elején az AMD az IBM-mel lépett technológiai szövetségre, nyilvánvalóvá vált, hogy érvényét veszti a korábbi megállapodás. Az AMD akkor jelezte, kihátrál a UMC-vel kötött gyártástechnológia-fejlesztési együttműködésből, és legalábbis bizonytalannak tartja a közös félvezetőgyár építésének tervét.

a címlapról