Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 11. 10:37

Az Oracle feladja a PeopleSoft felvásárlásának tervét?

Az Oracle most először vetette fel annak a lehetőségét, hogy elállna a PeopleSoft felvásárlásától, ugyanis utóbbi vállalat jelentősen megváltoztatta ügyfél-biztosítási programját. Ez akkor lép életbe, ha a PeopleSoftot felvásárolják, vagy igazgatótanácsában többségi változás következik be, függetlenül attól, hogy ez felvásárlás eredménye, vagy a részvényesek akarata.

Az Oracle most először vetette fel annak a lehetőségét, hogy elállna a PeopleSoft felvásárlásától, ugyanis utóbbi vállalat jelentősen megváltoztatta "ügyfél-biztosítási programját". Ez akkor lép életbe, ha a PeopleSoftot felvásárolják, vagy igazgatótanácsában többségi változás következik be, függetlenül attól, hogy ez felvásárlás eredménye, vagy a részvényesek akarata.

Az "ügyfél-biztosítási program" legújabb változata szerint a PeopleSoft ügyfelek a licencdíjak akár ötszörösét is visszakaphatják abban az esetben, ha a céget két éven belül felvásárlolják, illetve ha a vevő az elkövetkező négy éven belül beszüntet bizonyos terméktámogatási szolgáltatásokat. A PeopleSoft szóvivője szerint a program egyaránt kedvező az ügyfeleknek és a részvényeseknek.

Amint az ismert, az Oracle június elején készpénzes felvásárlási ajánlatott tett a PeopleSoft részvényeire. Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója közölte, hogy sikeres felvásárlás esetén aaz Oracle nem kínálná tovább a PeopleSoft termékeit, azonban terméktámogatást továbbra is nyújtana hozzájuk, emellett kiemelkedő szolgáltatásait beépítené az Oracle eBusiness Suite szoftver elkövetkező változatába.

A PeopleSoft időközben 1,7 milliárd dollárért felvásárolta a J.D. Edwardsot, az Oracle pedig megemelte ajánlatát, jelenleg a PeopleSoft részvényeiért mintegy 7,3 milliárd dollár készpénzt kellene fizetnie a cégnek. Noha a vállalat a PeopleSoft-papíroknak eddig csak mintegy 10 százalékát szerezte meg, a cégvezetők többször is úgy nyilatkoztak, hogy eltökéltek az akvizíció mellett és a siker csak idő kérdése.

A PeopleSoft "ügyfél-biztosítási progam" megváltozása azonban lehet hogy megváltoztatja az Oracle szándékait. Egy tegnap kiadott közleményben a vállalat azt hozta nyilvánosságra, hogy ilyen körülmények mellett lehet hogy eláll a PeopleSoft felvásárlásától, ugyanis annak pénzügyi szempontok miatt nem lenne jövője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról