Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 11. 10:03

A Gartner szerint a harmadik negyedévben enyén csökkent a tenyérgépek piaca

[CNET] A Gartner Dataquest szerint a harmadik negyedévben enyhén visszaesett a globális PDA-piac. A piackutató cég adatai azt mutatják, hogy sorozatban ez volt a nyolcadik olyan negyedév, amikor a kéziszámítógép-eladások visszaestek a megelőző év azonos időszakához képest.

[CNET] A Gartner Dataquest szerint a harmadik negyedévben enyhén visszaesett a globális PDA-piac. A piackutató cég adatai azt mutatják, hogy sorozatban ez volt a nyolcadik olyan negyedév, amikor a kéziszámítógép-eladások visszaestek a megelőző év azonos időszakához képest.

A Gartner tegnap arról számolt be, hogy a tavalyi harmadik negyedévhez képest idén 0,2 százalékkal kevesebb tenyérgép talált gazdára, ennek elsősorban az ázsiai eladások drámai csökkenése, valamint az okostelefonok térhódítása az oka.

"A távol-keleti régió PDA-forgalma mintegy 40 százalékkal esett vissza, részben azért, mert a tenyérgépek ma már nem trendik" -- mondta Todd Kort, a Gartner elemzője. "Az okostelefonok is egyre több vevőt vonzanak, hiszen egyre több olyan PDA-szolgáltatást nyújtanak."

Kort szerint a piac sokkal nagyobb mértékben esett volna vissza, ha a HP nem növeli látványosan az eladott gépek számát. A Gartner azt találta, hogy a HP a tavalyi harmadik negyedévhez képest 98,5 százalékkal több kéziszámítógépet adott el és 23,1 százalékos piaci részesedést szerzett. A piackutató cég úgy véli, ez elsősorban az alsó árkategóriás modellek sikerének köszönhető.

A piacvezető pozíciót továbbra is a PalmOne birtokolja, a vállalat részesedése 32,1 százaléktól 34,2 százalékra nőtt. A HP részesedése 11,6 százalékról 23,1 százalékra emelkedett, a Sony részesedése 13,3 százalékról 10,1 százalékra esett vissza. A Dell 5,5 százalékos részesedésével megelőzte a Research in Motiont -- állítja a Gartner.

Kort elmondta, hogy a negyedik negyedévben az eladások legjobb esetben is csak változatlanok maradnak a tavalyi negyedik negyedévhez képest, piaci növekedés nem valószínű.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról