Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 11. 09:50

Piaci részesedést veszített a Samsung és a Micron

A Gartner Dataquest közzétette a DRAM-gyártók harmadik negyedévre vonatkozó erősorrendjét. A piackutató cég számításai szerint a harmadik negyedévben a globális DRAM-forgalom 4,91 milliárd dollárt tett ki, egy negyedévvel korábban 3,77 milliárd dollárra rúgott, a tavalyi harmadik negyedévben pedig mindössze 3,63 milliárd dollár volt.

A Gartner Dataquest közzétette a DRAM-gyártók harmadik negyedévre vonatkozó erősorrendjét. A piackutató cég számításai szerint a harmadik negyedévben a globális DRAM-forgalom 4,91 milliárd dollárt tett ki, egy negyedévvel korábban 3,77 milliárd dollárra rúgott, a tavalyi harmadik negyedévben pedig mindössze 3,63 milliárd dollár volt.

A Samsung és a Micron megtartották ugyan első és második helyzetésüket, azonban a második negyedévhez képest a piaci részesedésük csökkent. A Gartner szerint a harmadik negyedévben a Samsung piaci részesedése 27 százalék volt, a Micron Technology 18,4 százalékot szerzett. A második negyedévben a Samsung még a piac 30,4 százalékát uralta, a Micron pedig 18,7 százalékát szerezte meg.

A harmadik helyen álló Infineon több mint 1 százalékponttal 16,6 százalékra növelte piaci részesedését, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig majdnem megpuplázta azt: egy évvel ezelőtt a vállalat a DRAM-piacnak csupán 9,2 százalékát birtokolta.

Gyártó3Q022Q033Q03
Samsung Electronics35.6%30.6%27.0%
Micron Technology18.3%18.7%18.4%
Infineon Technologies9.2%15.2%16.6%
Hynix Semiconductor11.4%14.6%14.9%
Nanya Technology6.0%4.4%4.6%
Más gyártók19.5%16.5%18.4%
Forgalom (milliárd $)3,6373,7704,919

A tavalyi harmadik negyedévhez képest szintén látványosan növelte piaci részesedéséta Hynix Semiconductor. A koreai vállalat egy évvel ezelőtt 11,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett, az idei harmadik negyedévben azonban megközelítette a 15 százalékot. A Nanya részesedése a tavalyi harmadik negyedévhez képest enyhén csökkent, az idei második negyedévvel összehasonlítva azonban nőtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról