Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 10. 11:23

Megemelte negyedéves előrejelzését a PalmOne

A PalmOne bejelentette, hogy a jelenleg is tartó második pénzügyi negyedévében üzemi szinten el tudja érni a nyereségküszöböt. A vállalat arra számít, hogy forgalma 255-275 millió dollár között alakul, ez 10 millió dollárram magasabb a korábbi előrejelzéseknél. A negyedéves bruttó haszonrés 26-27 százalék körül várható.

A PalmOne bejelentette, hogy a jelenleg is tartó második pénzügyi negyedévében üzemi szinten el tudja érni a nyereségküszöböt. A vállalat arra számít, hogy forgalma 255-275 millió dollár között alakul, ez 10 millió dollárram magasabb a korábbi előrejelzéseknél. A negyedéves bruttó haszonrés 26-27 százalék körül várható.

Todd Bradley elnök-vezérigazgató úgy véli, a 2005-ös pénzügyi évtől kezdve az általánosan elfogadott könyvelési alapelvek szerint a vállalat stabilan nyereséges lehet. A 2005-ös és 2006-os pénzügyi évben a PalmOne az üzemi nyereség 2-5 százalék közötti növekedésére számít, a működési kiadások 23-25 százalékkal emelkednek, a bruttó haszonrés pedig 25 és 30 százalék között alakul majd -- véli Bradley.

Az elnök-vezérigazgató örömmel jelentette be, hogy a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetén a PalmOne termékei igen jól fogynak, a vállalat arra számít, hogy az értékesített tenyérgépek száma akár 10 százalékkal is növekedhet a tavalyi év azonos időszakához képest. A távolabbi jövőben az erőteljes növekedést azonban elsősorban a Treo kommunikátoroktól várha a cég. Szeptemberben és októberben világszerte 480 ezer Treo 600 került kiszállításra az üzletekbe és a mobilszolgáltatókhoz -- mondta Bradley.

A Treo 600 eredetileg a Handsrping terméke, ezt a vállalatot azonban a Palm nemrégiben felvásárolta. A Palm tenyérgépekkel foglalkozó üzletágának és a Handspringnek az egyesítéséből jött létre a PalmOne, a Palm operációs rendszer fejlesztéséért és licenceléséért felelős PalmSource részleg pedig önálló vállalatként folytatja tevékenységét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról