Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Emelkedő negyedéves bevételről és nyereségről számolt be a Logitech

Bodnár Ádám, 2003. október 24. 15:13
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Guerrino De Luca
Guerrino De Luca
A Logitech International közzétette szeptember 30-án véget ért második pénzügyi negyedévének eredményeit. A vállalat emelkedő forgalomról és nyereségről számolt be.

A vállalat közölte, hogy minden idők legerősebb második negyedévét zárta, mind a forgalom, mind pedig a nyereség várakozáson felül alakult, ami elsősorban az OEM eladások 45 százalékos emelkedésének köszönhető. Ezek közé tartozik többek között a Sony PlayStation 2-höz készített EyeToy, valamint USB-s headset. A kiskereskedelmi forgalom eközben 11 százalékkal nőtt. A jó eredményekhez hozzájárult még, hogy a bruttó haszonrés 27,8 százalékról 31,5 százalékra emelkedett.

A Logitech bevétele a tavalyi második negyedévben elért 252 millió dollárról 294 millió dollárra emelkedett, az üzemi eredmény 25,7 millió dollárról 27,4 millió dollárra nőtt. A vállalat nettó nyeresége 21,2 millió dollárt, azaz részvényenként 44 centet tett ki, egy évvel korábban a Logitech 21 millió dollár, azaz részvényenként 42 cent profitot könyvelt el.

"Elégedettek vagyunk második negyedéves teljesítményünkkel" -- mondta Guerrino De Luca, a vállalat elnök-vezérigazgatója. "A rekordnagyságú forgalom, a stabil nyereségesség és a növekedő haszonrések egyértelműen azt mutatják, hogy növekedésre, illetve a gyártási költségek csökkentésére vonatkozó terveink működnek."

De Luca elmondta, hogy a kulcsfontosságú termékek, azaz vezeték nélküli egerek, játékvezérlők, hangszórókészletek és fülhallgatók, illetve webkamerák forgalma egyaránt jelentősen növekedett és a vállalat meg tudta tartani piaci részesedését.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy a konzolokhoz szánt perifériák forgalma megtriplázódott és mind eladott darabszám, mind pedig érték szerint rekordot döntött. A hangszórókészletek kiskereskedelmi forgalma megkétszereződött, a webkamerák eladásai 36 százalékkal nőttek.

A március 31-én véget érő negyedévre a Logitech továbbra is 10 százalékos bevétel-növekedést és az üzemi eredmény 15 százalékos emelkedését várja. Az előző pénzügyi évben a cég 1,1 milliárd dolláros forgalom mellett 34,8 millió dollár üzemi eredményt ért el. A vállalat közölte, hogy az igazgatótanács döntése érelmében az elkövetkező év során 30 millió dollár értékben vásárol vissza részvényeket.