Szerző: Bodnár Ádám

2003. október 16. 10:18

Növekedő forgalom és nyereség az IBM harmadik negyedévében

Sam Palmisano
Sam Palmisano
Az IBM tegnap délután, a tőzsde zárása után tette közzé harmadik negyedéves eredményeit. A világ legnagyobb informatikai vállalata a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére növekedő forgalomról és 37 százalékkal emelkedő profitról számolt be. A nyereség megfelelt az elemzői várakozásoknak, a bevétel azonban elmaradt az előrejelzésektől.

A szeptember 30-án véget ért negyedévben az IBM 21,52 milliárd dolláros forgalmat ért el, egy évvel korábban a bevétel 19,82 milliárd dollárt tett ki. A vállalat nettó nyeresége 1,79 milliárd dollár, azaz részvényenként 1,02 dollár volt, szemben a tavalyi év azonos időszakában elkönyvelt 1,31 milliárd dollárral, azaz részvényenként 76 centtel.

A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők átlagosan 21,86 milliárd dolláros bevételt és részvényenként 1,02 dolláros profitot vártak. A befektetők csalódottan vették tudomásul, hogy az IBM nem tudta elérni a forgalmi várakozásokat, a tőzsdezárás utáni kereskedésben a cég részvényárfolyama 3,4 százalékkal csökkent.

Az IBM vezetői a korábbi negyedévek során rendkívül visszafogottan nyilatkoztak a jövőbeli kilátásokról és a gazdasági helyzetről, azonban a negyedéves eredmények ismertetésekor Sam Palmisano elnök-vezérigazgató, az igazgatótanács elnöke úgy fogalmazott, hogy "látjuk a gazdaság stabilizálódásának jeleit".

A vállalat vezetője közölte, hogy a következő év során az IBM 10 ezer új alkalmazottat kíván felvenni. "2004-ben várhatóan egyre több ügyfél növeli majd informatikai kiadásait" -- mondta Palmisano. "Noha egyelőre korai lenne azt állítani, hogy a fellendülés itt kopogtat az ajtón, biztosak vagyunk abban, hogy mind a gazdasági fellendülésből, mind az IT-kiadások növekedéséből profitálni fogunk."

John Joyce, az IBM pénzügyi igazgatója a kedvező kilátások ellenére sem emelte meg a vállalat közeljövőre vonatkozó pénzügyi előrejelzéseit, a negyedik negyedévre a 25 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 1,51 dolláros eredményt vár a cég.

A harmadik negyedévben az IBM szolgáltatási üzletága 17 százalékkal növelte forgalmát, a részleg által elért 10,4 milliárd dolláros bevétel a teljes vállalati forgalom majdnem felét tette ki. A cég közölte, hogy a negyedév során 15 milliárd dollár értékű szolgáltatási megállapodást kötött, amelyek nagyrésze hosszú távú. Az IBM Global Services bruttó haszonrése a tavalyi harmadik negyedéves 26,5 százalékról 25,1 százalékra csökkent

A hardver-üzletág bevétele 1 százalékkal 6,7 milliárd dollárra csökkent, azonban a dollár árfolyamának ingadozását figyelmen kívül hagyva a csökkenés 5 százalékos. Továbbra is rendkívül gyengén teljesít az IBM félvezetőgyártó részlege, az IBM Microelectronics. A divízió forgalma 30 százalékkal 882 millió dollárra esett vissza, az adózás előtti vesztesége pedig 96 millió dollár volt.

Joyce szerint a félvezetőgyártó részleg forgalma elsősorban azért csökkent, mert az IBM számos piacról kivonult, a veszteség pedig tartalmaz egy átszervezésekkel kapcsolatos 20 millió dolláros egyszeri költséget. A pénzügyi vezető úgy véli, a negyedik negyedévben az IBM Microelectronics forgalma elérheti az 1 milliárd dollárt, azonban a nyereségküszöb eléréséhez 1,1 milliárd dolláros bevételre lenne szükség.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról