Szerző: Bodnár Ádám

2003. október 9. 11:09

Megduplázta nyereségét, jelentősen növelte forgalmát a Yahoo

Terry Semel
Terry Semel
A Yahoo tegnap a várakozásokat meghaladó negyedéves pénzügyi eredményekről számolt be. A cég forgalma egy év alatt 43 százalékkal növekedett, a profit pedig megduplázódott.

A népszerű internetes portált üzemeltető vállalat közölte, hogy a harmadik negyedévben 3256,8 millió dolláros bevétel mellett 65,3 millió dollár, azaz részvényenként 10 centes nettó eredményt ért el. Egy évvel korábban a Yahoo 248,8 millió dolláros bevételt és 28,9 millió dollár, azaz részvényenként 5 cent nyereséget könyvelt el.

A First Call által megkérdezett elemzők 335,7 millió dolláros bevételre és részvényenként 9 cent nyereségre számítottak. A vállalat korábban 318-338 millió dolláros negyedéves forgalmat jelzett előre. "Az idei év minden negyedévében egyre erősebbek és jobbak lettünk és ezt a számok is alátámasztják" -- mondta Terry Semel, a Yahoo elnök-vezérigazgatója.

A vállalat közölte, hogy felhasználónként átlagosan 49 centes bevételt ért el, míg a második negyedévben csupán 46 centet, ami azt jelenti, hogy fizetős szolgáltatásai egyre népszerűbbek. A harmadik negyedévben a Yahoo hirdetésekből származó bevétele 48 százalékkal 245,1 millió dollárra nőtt, a fizetős szolgáltatásokból származó forgalom 38 százalékkal 79,4 millió dollárra emelkedett.

A Yahoo sorozatban hatodik nyereséges negyedévében van túl. A cégnek komoly problémái voltak 2001-ben, amikor az internetes hirdetési piac látványosan összeomlott, azonban ezt a bevételi forrást ma már felváltották mások, például az Overture felvásárlásával megszerzett fizetős keresési szolgáltatás.

A Yahoo kedden zárta le az Overture 1,8 milliárd dollár értékű, készpénzt és részvénycserés ügyletet magában foglaló felvásárlását. Az Overture a Yahoo leányvállalata lett és a legutóbbi negyedévben a cég bevételének 20 százalékát adta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról