Szerző: Barna József

2003. szeptember 8. 13:13

Művészeti középiskolás nyerte a HP fotópályázatát

A HP idén is megrendezte immár hagyományos megmérettetésnek számító HP Invision Digitális Fotópályázatát. Az idei versenyre számos, művészeti középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák küldte be saját készítésű képeit. A pályázók két kategóriában indultak: A világ, ahogy én látom: a múlt, illetve A világ, ahogy én látom: a jelen. A jelöltek egyenként összesen 3 pályaművet nyújtottak be július 30-ig, melyeket a szakmai zsűri egy pályaműként értékelt.

A HP idén is megrendezte immár hagyományos megmérettetésnek számító HP Invision Digitális Fotópályázatát. Az idei versenyre számos, művészeti középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák küldte be saját készítésű képeit. A pályázók két kategóriában indultak: "A világ, ahogy én látom: a múlt", illetve "A világ, ahogy én látom: a jelen". A jelöltek egyenként összesen 3 pályaművet nyújtottak be július 30-ig, melyeket a szakmai zsűri egy pályaműként értékelt.

Az idén a legjobb magyar fotósnak a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola növendéke, Mátrai Miklós bizonyult, így ő képviseli Magyarországot a nemzetközi versenyen. A HP a győztes és az iskola rendelkezésére bocsátott két digitális fényképezőgépet, két szkennert, két fotónyomtatót és két hordozható számítógépet. A digitális eszközök segítségével a magyar diák elkészíti újabb képeit "A világ, ahogy én látom: a jövő" témakörben, melyekkel már a nemzetközi versenyben indul.

"Digitális fényképezőgépemmel csináltam a képeket, hisz nem áll tőlem messze ez a technika. Már az elején fekete-fehér fotókban gondolkodtam, mert a kiválasztott témához ez a fajta képi megjelenítés illett a legjobban" -- mondta Mátrai Miklós. "Már nagyon várom, hogy kipróbáljam a HP digitális fényképezőgépét a jövőről szóló fotók készítésekor."

A 12 országban megrendezett nemzetközi verseny fődíja 5000 dollár, továbbá a diák oktatási intézménye -- jelen esetben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola -- megtarthatja a HP termékcsomagját, melyet a jövőben felhasználhat az oktatásban.

A nemzetközi verseny augusztus 27-én indult, s október 14-ével zárul. A nemzetközi győztest október 27-én hirdeti ki a nemzetközi zsűri. Minden döntőbe jutott fotót kiállítanak, míg a győztes meghívást kap egy személyes találkozásra Douglas Kirklanddel, a Marilyn Monroe-t halhatatlanná tévő világhírű fényképésszel. A döntős fotók -- köztük a magyar győztes munkái is -- megtekinthetők a a HP honlapján.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról