Szerző: Barna József

2003. augusztus 22. 09:19:31

Novell: veszteség és elbocsátások

Jack L. Messman
Jack Messman
[CNET] A Novell tegnap hozta nyilvánosságra harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit. Noha a szoftvergyártó vállalat enyhén növelte árbevételét, veszteségről volt kénytelen beszámolni. A cég egyben közölte: a költségek csökkentése érdekében a negyedév során megvált alkalmazottainak 10 százalékától.

A július 31-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévben a Novell 283 millió dolláros árbevételt ért el, míg a tavalyi év bázisidőszakában 282 millió dollár volt a forgalom. A megelőző, második pénzügyi negyedévben a vállalat árbevétele 276 millió dollárt tett ki. A harmadik negyedéves nettó veszteség 12 millió dollárra, részvényenként 3 centre rúgott, míg egy évvel korábban 10 millió dolláros, részvényenként 3 centes profitról számolt be a cég. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők szintén 3 centes részvényenkénti veszteséget vártak, 278 millió dolláros forgalom mellett.

Jack Messman elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Novell költségcsökkentő intézkedésekkel igyekezett megalapozni a negyedik negyedéves nyereséget. Ezek részeként a vállalat megvált 600 alkalmazottjától, így dolgozóinak összlétszáma 5700-ra csökkent. A várakozások szerint éves szinten mintegy 100 millió dollárnyi üzemi költség takarítható meg az elbocsátásoknak köszönhetően.

A Novell tegnap tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra eredményeit. Részvényeinek árfolyama a rendes kereskedésben 1,07 százalékkal 3,77 dollárra emelkedett, majd a tőzsdezárás után tovább nőtt, 4,10 dollárra.

a címlapról

Hirdetés

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról

2019. november 20. 23:50

Idén 90 fős előadói gárdával készülünk a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciára, de hogy segítsünk az eligazodásban, kiemeltük neked a hét kedvencünket.