Szerző: Bodnár Ádám

2003. július 9. 13:36

A Logitech első negyedéves ererdményei a várakozások alatt alakulnak

A svájci-amerikai Logitech tegnap bejelentette, hogy az első negyedéves eredményei a várakozások alatt maradnak. A cég részvényárfolyama a rossz hír nyomán 30 százalékot esett.

A svájci-amerikai Logitech tegnap bejelentette, hogy az első negyedéves eredményei a várakozások alatt maradnak. A cég részvényárfolyama a rossz hír nyomán 30 százalékot esett.

A cég tegnap közölte, hogy a korábban várt 14 millió dolláros üzemi nyereség helyett csupán 7-8 millió dollárra számít. Guerrino De Luca elnök-vezérigazgató azonban elmondta, hogy a kedvezőtlen eredmények ellenére tartja magát az éves előrejelzésekhez, amelyek szerint a cég forgalma 10 százalékkal, üzemi nyeresége pedig 15 százalékkal emelkedik.

"Az éves célkitűzések továbbra is változatlanok, ezekhez tartjuk magunkat, bár így nehezebb lesz elérni őket" -- fogalmazott Di Luca. "A negyedév végén több területen is nagyobb volt a verseny és alacsonyabb volt a kereslet, mint amire számítottunk."

Az euro erősödése miatt a versenytársak meredeken csökkentették áraikat, ezért a Logitech egyes termékek árát szintén csökkentette, akár 20 százalékkal -- mutatott rá Kris Onken pénzügyi igazgató. Onken szerint az atípusos tüdőgyulladás hatásai is komolyan befolyásolták a cég üzletmenetét, de a vártnál gyengébb negyedéves eredmények mögött elsősorban az európai és amerikai piac gyengélkedése áll.

A pénzügyi igazgató elmondta, hogy a kereslet növelése érdekében a vállalatnak növelnie kell marketing-kiadásait, azonban ez befolyással lesza bruttó haszonrésre. Onken azonban nyomatékosította, hogy a teljes pénzügyi évre vetített bruttó haszonrés továbbra is 32-34 százalék között várható, ezt a költségek csökkentésével kívánja elérni a cég. A pénzügyi igazgató cáfolta, hogy a Logitech elbocsátásokra készülne.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról