Szerző: Bodnár Ádám

2003. május 20. 12:18

A Gartner szerint 8 százalékkal 168 milliárd dollárra nő idén a félvezetők piaca

Az első negyedévben a vártnál erősebben teljesített a félvezetőipar, ennek ellenére a Gartner Dataquest lefelé módosította az éves növekedésre vonatkozó előrejelzését. A piackutató vállalat ma közzétett jelentésében közölte, hogy számításai szerint a félvezetők globális forgalma idén 168 milliárd dollárt tesz ki ami 8 százalékos növekedést jelent 2002-höz képest. Korábban a Gartner 8,9 százalékos emelkedésre számított.

"Az első negyedévben 3,5 százalékos csökkenést tapasztaltunk, de a második negyedévben már növekedés várható és az iparág minden bizonnyal képes lesz egy magas, egyszámjegyű százalékos növekedésre" -- mondta Richard Gordon, a piackutató cég félvezetőiparral foglalkozó vezető elemzője. "Noha az iraki háború a vártnál hamarabb ért véget és úgy tűnik az atípusos tüdőgyulladás terjedését is sikerült megfékezni, a félvezetők iránti kereslet továbbra is igen ingadozó."

A Gartner Dataquest szerint a vállalatok továbbra sem elég magabiztosak ahhoz, hogy meghozzák a PC-k lecsserléséhez szükséges nagy horderejű döntéseket. Ezért az idei évben a félvezetőipar növekedését várhatóan elsősorban a mobiltelefonokban, lapos kijelzőkben és digitális szórakoztatóelektronikai termékekben felhasznált alkatrészek iránti kereslet befolyásolja leginkább.

A mobiltelefonok egyre több memóriát és digitális jelfeldolgozó processzort igényelnek, a beépített kamerával rendelkező készülékekbe pedig CMOS képszenzort is beépítenek, ezért a mobiltelefonok rendkívüli húzóerőt jelentenek a félvezetőiparnak. Erős növekedés várható továbbá az LCD-kben felhasznált áramkörök eladásaiból, valamint a szórakoztatóelektronikai termékekben használatos alkalmazás-specifikus chipekből.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról