Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Hector Ruiz: az idén megindulhat az iparág fellendülése

Barna József, 2003. május 02. 10:16
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Hector Ruiz
Hector Ruiz
Az Advanced Micro Devices (AMD) elnök-vezérigazgatója, Hector Ruiz a vállalat tegnap megrendezett éves részvényesi közgyűlésén elmondta, hogy a nyereséges működés visszaállítására törekvő cég a terveknek megfelelően halad a költségek csökkentésével. A vállalatvezető reményei szerint a második félévben megindulhat a félvezetőipar régóta várt fellendülése.

Ruiz elmondta, hogy a tavaly elindított átszervezések részeként az AMD 20 százalékkal csökkentette alkalmazottainak számát, 150 millió dollárral faragta le a tőkeberuházási keretét, illetve sikeresen ütemezte át a drezdai félvezetőgyártó üzemmel kapcsolatos hitelek visszafizetését, ami az idei pénzügyi évben 180 millió dolláros megtakarítást jelent. E lépéseknek köszönhetően a vállalat negyedévenként mintegy 100 millió dollárral csökkenti költségeit.

Mint mondta: "Várakozásaink szerint a piac stabilizálódik, és a második félévben megindulhat a fellendülés. A raktárkészletek megfelelnek a körülményeknek." Amint az ismert, a tavalyi második negyedév során az AMD jelentősen túlbecsülve a piac rövid távú növekedési potenciálját hatalmas készleteket szállított le disztribútoraihoz, ami a harmadik negyedéves eredményeket igen kedvezőtlenül befolyásolta.

Elemzők az idei évre 5-15 százalékos piacbővülést várnak a félvezetőiparban. Az AMD részvényeinek árfolyama tegnap 1,08 százalékkal 7,36 dollárra csökkent.

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.