Szerző: Bodnár Ádám

2003. április 29. 10:54

Növekedő veszteségről és csökkenő bevételről számolt be az Ericsson

Carl-Henric Svanberg
Carl-Henric Svanberg
Az Ericsson kedden tette közzé első negyedéves eredményeit. A vállalat vesztesége növekedett, miközben a forgalom 30 százalékkal esett vissza. A cég közölte, hogy a közeljövőben mintegy 7000 alkalmazottjától válik meg. Az elbocsátásoknak és az árszervezéseknek köszönhetően a vállalat üzemi szinten már az év végére nyereséges lehet -- vélik a vezetők.

A távközlési berendezések piacát vezető svéd Ericsson az első negyedében 4,31 milliárd korona (517,6 millió dollár) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, míg egy évvel korábban a veszteség 2,97 milliárd koronára rúgott. Az első negyedévben az Ericsson 3,2 milliárd koronás, átszervezésekkel kapcsolatos egyszeri költséget könyvelt el. A Dow Jones által megkérdezett elemzők átlagosan 3,2 milliárd koronás veszteségre számítottak.

A vállalat közleménye szerint az első negyedéves forgalom 30 százalékkal 25,86 milliárd koronára esett vissza. A forgaom 30 százalékkal csökkent a negyedik negyedévhez képest is. A megrendelések 35 százalékkal csökkentek a tavalyi első negyedévhez képest és 12 százalékkal csökkentek a negyedik negyedévhez képest.

2001 eleje óta az Ericsson összesen több mint 45 milliárd korona (5,4 milliárd dollár) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, mivel a telekommunikációs piac megtorpant. Carl-Henric Svanberg elnök-vezérigazgató szerint a távközlési berendezések iránti kereslet továbbra is gyenge, ezért további átszervezésekre és költségcsökkentésre van szükség. Svanberg közölte, hogy az Ericsson 5 milliárd koronával tervezi csökkenteni működési költségeit és 8 milliárd koronával csökkenti értékesítési költségeit.

"Továbbra is kitartunk amellett, hogy az átszervezési költségek figyelmen kívül hagyása mellett 2003 végére nyereséget érjünk el" -- mondta Svanberg. Az átszervezésekkel és elbocsátásokkal kapcsolatos költségek az Ericsson becslései szerint 11 milliárd koronára rúgnak majd. A vállalat 2004 végéig 47 ezerre akarja csökkenteni alkalmazottainak létszámát. Jelenleg 61 ezren dolgoznak a cégnél. Az idei év végére 7 ezer dolgozójától kíván megválni az Ericsson.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról