Szerző: Bodnár Ádám

2003. április 23. 11:41

Megduplázta nyereségét az eBay

Az eBay internetes aukciós portál tegnap közzétette első negyedéves eredményeit. A vállalat nyeresége közel kétszeresére emelkedett és a cég megemelte második negyedéves és egész éves kilátásait.

Az eBay internetes aukciós portál tegnap közzétette első negyedéves eredményeit. A vállalat nyeresége közel kétszeresére emelkedett és a cég megemelte második negyedéves és egész éves kilátásait.

Az eBay az első negyedévben 104,2 millió dollár, azaz részvényenként 32 cent nyereséget ért el. Egy évvel korábban a profit 47,6 millió dollár, azaz részvényenként 17 cent volt. A forgalom 245,1 millió dollárról 476,5 millió dollárra emelkedett.

Az eredmények felülúlták a cég saját várakozásait: az eBay korábban 26 centes részvényenkénti eredményt és 440 millió dolláros forgalmat várt. A First Call által megkérdezett elemzők 418-477 millió dollár közötti bevételt jeleztek előre.

A vállalat bejelentette, hogy a jelenleg is tartó második negyedévben 500 millió dolláros bevétel mellett részvényenként 30 cent nyereségre számít. A 2003-as évre az eBay 2,05 milliárd dolláros forgalmat és részvényenként 1,27 dollár profitot vár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról