Szerző: Bodnár Ádám

2003. április 16. 11:05:15

Sorozatban harmadik nyereséges negyedévén van túl a Motorola

A Motorola tegnap délután, a tőzsde zárása után tette közzé első negyedéves eredményeit. A cég sorozatban harmadik negyedévét zárta nyereséggel, a profit az előrejelzéseknek megfelelően alakult.

A Motorola tegnap délután, a tőzsde zárása után tette közzé első negyedéves eredményeit. A cég sorozatban harmadik negyedévét zárta nyereséggel, a profit az előrejelzéseknek megfelelően alakult.

A Motorola 169 millió dolláros, azaz részvényenkénti 7 centes profitról számolt be, egy évvel korábban a vállalat 449 millió dollár, azaz részvényenként 20 cent veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva a Motorola nyeresége részvényenként 1 cent volt, amely megfelel a First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők várakozásainak. A cég forgalma 2,2 százalékkal 6,04 milliárd dollárra csökkent.

A Motorola közölte, hogy a jelenleg is tartó második negyedévben 6,4-6,6 milliárd dolláros forgalom mellett részvényenként 1-3 cent nyereséget fog elérni. Az idei pénzügyi évben 27,5-28 milliárd dolláros bevételre van kilátás.

A Motorola forgalmának legnagyobb részét a mobiltelefon-részleg adta. Az eladott készülékek száma a tavalyi első negyedévhez képest 18 százalékkal emelkedett, azonban a részleg forgalma csak 2 százalékkal növekedett, ami azt jelenti, hogy a termékportfolió egyre inkább az alsó árkategóriás modellek felé tolódik el. A Motorola bejelentése szerint az első negyedéves piaci részesedése 3 százalékponttal 19 százalékra nőtt.

Aggodalomra ad okot ugyanakkor a cég kínai szereplése. A világ leggyorsabban fejlődő mobiltelefon-piacán a Motorola csökkenő részesedéssel volt kénytelen szembenézni, ugyanis a helyi gyártók egyre erősebb versenytársnak bizonyulnak. Elemzők szerint az amerikai cég kínai pozíciója a jövőben is romlani fog, mivel a helyi gyártók egyre jobb minőségű termékeket dobnak piacra, amelyek árban is versenyképesek a Motorola készülékekkel.

A Motorola félvezetőgyártó részlege 1,2 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A megrendelések értéke azonban 16 százalékkal 1,1 milliárd dollárra csökkent.

A vezeték nélküli infrastruktúra üzletág frgalma 12 százalékkal 952 millió dollárra csökkent, mivel a szolgáltatók továbbra is visszafogják kiadásaikat. A megrendelések értéke még nagyobb mértékben, 28 százalékkal 935 millió dollárra csökkent. A Motorola közölte, hogy felvásárolja a Winphoria Networksöt, amely vezeték nélküli kapcsolóközpontokat fejleszt és gyárt. A tranzakcó részleteit nem hozták nyilvánosságra.

a címlapról

bye-bye

5

Átalakul a Nokia menedzsmentje

2020. február 19. 13:44

Megszűnt a műszaki vezérigazgató-helyettesi pozíció, a cég próbál feljönni riválisaira.

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 20. 11:52

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.