Szerző: Bodnár Ádám

2003. április 14. 13:59

Emelkedő nyereségről számolt be a Unisys

Larry Weinbach
Larry Weinbach
A Unisys bejelentette első negyedéves eredményeit. A vállalat emelkedő forgalomról és nyereségről számolt be, az eredmények megfeleltek a korábban közzétett előrejelzéseknek.

A Unisys az idei első negyedévben 38,5 millió dolláros, azaz részvényenkénti 12 centes nyereségről számolt be. Egy évvel korábban a vállalat profitja 32,7 millió dollár, azaz részvényenként 10 cent volt. A cég forgalma 2003 első negyedévében 1,40 milliárd dollárt tett ki, szemben a tavalyi első negyedévben elért 1,36 milliárd dollárral.

"Jól kezdtünk az évet" -- mondta Larry Weinbach vezérigazgató. "Bár a gazdasági körülmények továbbra is kedvezőtlenek, a cégünk bevétele és nyeresége is folyamatosan növekedik. A második negyedévre enyhe forgalomnöveledést és részvényenkénti 14-17 centes profitot várunk. A 2003-as évben kétszámjegyű százalékos bevételnövekedésre és 77-82 centes részvényenkénti nyereségre van kilátás."

A vállalat bejelentette, hogy a szolgáltatási üzletág forgalma a tavalyi első negyedévhez képest 6 százalékkal növekedett. Az outsourcing tevékenységből származó jelentős növekedést némileg ellensúlyozta, hogy a rendszerintegrációs és tanácsadási tevékenységből származó bevétel csökkent.

A hardver-üzletág forgalma 7 százalékkal csökkent. A nagyvállalati szerverek szegmensében jelentős növekedést produkáltak az Intel-alapú ES7000 szerverek, azonban a ClearPath rendszerek forgalma jelentősen csökkent.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról