Szerző: Bodnár Ádám

2003. április 2. 12:12

Larry Ellison: hadd hulljon a férgese!

Lawrence J. Ellison
Larry Ellison
Larry Ellison, az Oracle Corp. alapítója és vezérigazgatója szerint a technológiai iparnak jelentősen konszolidálódnia kellene és ennek a folyamatnak az lesz az eredménye, hogy legalább ezer szilícium-völgyi vállalat megy tönkre.

"Legalább ezer cégnek csődbe kellene mennie" -- mondta Ellison a Wall Street Journal és a Dow Jones újságírói számára rendezett sajtókonferencián kedden. A szoftver-milliárdos szerint természesen az Oracle egyike lesz a túlélőknek, mint ahogy a Microsoft és az IBM is át fogja majd vészelni a nehéz időszakot.

Ellison szerint a konszolidációra azért van szükség, mert egyszerűen túl sok a technológiai cég és túl sokan gyártják ugyanazokat a termékeket. Ahogy a termékek kommoditizálódnak és olcsóbbak lesznek, a kisebb cégek nem tudnak önállóan versenyezni a piacon. Az Oracle első embere rámutatott, hogy a szoftveripar teljes nyereségének túlnyomó többsége mindössze öt vállalat között oszlik meg.

"Az iparág egyre érettebb lesz, azonban a Szilícium-Völgyben továbbra is sok az okostóni aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud" -- mondta Ellison. A cégeknek el kell fogadniuk a hatékony üzleti modelleket. "Ennek így nincs értelme. Egyesek azt hiszik, hogy örökké fiatalok maradhatnak."

Ellison elismerte, hogy az Oracle is nehézségekkel küzd. A vállalat legnagyobb ügyfelei mind visszafogják kiadásaikat a recesszió, valamint az iraki konfliktus miatt. Az Oracle vezérigazgatója elmondta, hogy hamarosan nagyszabású törzsrészvény-visszavásárlási akcióba kezdenek, illetve az osztalékadó eltörlése esetén osztalékot is fizet majd a cég.

Ellison szerint a sajtó mostanában túl sokat foglalkozik azzal, hogy az Oracle új szoftverlicenc-értékesítésből származó forgalma csökkent, azonban a média elsiklik afelett, hogy a meglevő licencek megújításából származó bevétel növekedett. "Az emberek nem értik, hogy ez egy előfizetéses rendszerben működő vállalat" -- mondta.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról