:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. március 11. 10:19

Gyártási problémákkal küszködik a ServerWorks

A ServerWorks tegnap bejelentette, hogy gyártási problémák miatt márciusban valószínűleg nem tudja majd kielégíteni a beéérkező megrendeléseket. A vállalat problémája kihatással lehet az Intel-alapú szerverek piacára is.

A ServerWorks tegnap bejelentette, hogy gyártási problémák miatt márciusban valószínűleg nem tudja majd kielégíteni a beéérkező megrendeléseket. A vállalat problémája kihatással lehet az Intel-alapú szerverek piacára is.

"Noha a szóban forgó alkatrészekből márciusban igen szűkös lesz a kínálat, áprilisa már semmilyen hatás nem lesz érezhető" -- mondta Raju Vegesna, a vállalat vezérigazgatója.

A Santa Clara (CA, USA) központú ServerWorks közölte, hogy a kétprocesszoros szerverekbe szánt Grand Champion lapkakészletének gyártásakor merültek fel problémák, amelyeket már sikerült orvosolni, azonban március során a készletek szűkösek lesznek. A hiány kihahat a szerverpiacra is, ugyanis a ServerWorks jelentős szereplő az Intel-alapú szerverekbe szánt chipkészletek piacán.

A cég képviselője nyomatékosította, hogy a probléma nem érinti a legyártott chipkészletek minőségét vagy funkcionalitását, a gyártástechnológiai "zökkenő" csupán azt eredményezte, hogy egy bizonyos időszakban a legyártott chipkészletek száma igen alacsony volt. A gyártástechnológia finomhangolásával a gondot megszüntették.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról