Szerző: castor

2003. február 26. 18:16

Megjelent Xboxra a Kung Fu Chaos című játékparódia

A Microsoft Game Studios bejelentette, hogy ma került a boltokba a Kung Fu Chaos című verekedős játék, melyet 50 dollárért lehet megvásárolni. A program érdekessége, hogy a 70-es évek Kung Fu filmjeinek eltúlzott jeleneteit parodizálja -- rajzfilmbe illő főszereplők és ellenfelek segítségével.

A Microsoft Game Studios bejelentette, hogy ma került a boltokba a Kung Fu Chaos című verekedős játék, melyet 50 dollárért lehet megvásárolni. A program érdekessége, hogy a '70-es évek Kung Fu filmjeinek eltúlzott jeleneteit parodizálja -- rajzfilmbe illő főszereplők és ellenfelek segítségével.

A 21 részletesen kidolgozott, hangulatos pályán az ellenfelek leküzdésében különböző speciális harcművészeti mozgások segítenek, melyek mind a kilenc választható karakternél eltérőek.

Beth Featherstone, a Microsoft játékokért felelős részlegének igazgatója elmondta, hogy reményeik szerint a Kung Fu Chaos minden korosztálynak fantasztikus élményt jelent majd. A kisebbek a rajzfilm-szerű kidolgozást, míg szüleik a régi filmekhez köthető humorokat fogják szeretni. Az utóbbit próbálják fokozni a zenék is, melyek közt olyan klasszikusnak számító dallamokat hallhatunk, mint például a Kung Fu Fighting.

A Kung Fu Chaos exkluzív xboxos fejlesztés, ezért a Microsoft konzolján kívül más platformokon nem fog megjelenni. A játékról készült képek a hivatalos honlapon tekinthetőek meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról