Szerző: Vörös Péter

2002. december 27. 11:20

DisplaySearch: az idén 17,5 százalékkal emelkedtek a laptop eladások

[Bloomberg] A DisplaySearch piackutató vállalat szerint 2002-ben várhatóan 17,5 százalékkal nő a notebookok globális forgalma. A kijelzők csökkenő árai arra késztették a felhasználókat, hogy nagyobb képernyővel felszerelt modelleket vásároljanak.

[Bloomberg] A DisplaySearch piackutató vállalat szerint 2002-ben várhatóan 17,5 százalékkal nő a notebookok globális forgalma. A kijelzők csökkenő árai arra késztették a felhasználókat, hogy nagyobb képernyővel felszerelt modelleket vásároljanak.

Az LCD kijelzők forgalmára specializálódott DisplaySearch felmérései azt mutatják, hogy 2002-ben 29,3 millió laptopot adtak el, szemben a tavalyi 25 millió darabbal. A piackutató cég szerint 2003-ban a hordozható számítógépek eladásai elérik a 34,3 milliót.

Korábban az éves forgalom körülbelül 55 százalékát adta a második félév, az idén azonban rendkívül jól sikerült az első félév, különösen az első negyedév, ez pedig ahhoz vezetett, hogy sok szakértő még magasabb éves eladásokra számított.

Az év talán legfontosabb eseménye az volt, hogy rendkívüli mértékben nőtt a 15 hüvelykes kijelzővel felszerelt notebookok kereslete. A harmadik negyedévben e számítógépek piaci részesedése 32,5 százalékra emelkedett az első negyedéves 8,4 százalékhoz képest. A 14,1 hüvelykes és annál nagyobb kijelzővel felszerelt laptopok piaci részesedése 87,5 százalékra nőtt a 2000 első negyedéves 45,7 százalékról.

A 14,1 és 15 hüvelykes kijelzők közötti árkülönbség (várhatóan kevesebb mint 20 dollár) csökkenését alapul véve 2004 első negyedévére azt várja a DisplaySearch, hogy a 15"-os kijelzők le fogják hagyni a 14,1"-os kijelzőket a laptop piacon. 2004 harmadik negyedévére a 15"-os és annál nagyobb kijelzőkkel lesz felszerelve az összes notebook több mint 50 százaléka. A 13,3"-os kijelzők tovább vesztenek népszerűségükből: e hordozható számítógépek piaci részesedése 2,3 százalék volt 2002 harmadik negyedévében, 2004-re várhatóan e szegmens szinte teljesen eltűnik.

A kijelzők felbontását tekintve az XGA (1024x768) volt a legelterjedtebb notebook a piac 80,8 százalékával. Az SVGA (800x600) kijelzővel felszerelt laptopok immár a piacnak csak 0,4 százalékát adják. Az SXGA+ (1400x1050) felbontású kijelzők tették ki a piac 12 százalékát, míg az SXGA+ és a UXGA (1600x1200) kijelzők együttes részesedése 17,2 százalék volt, szemben a 2001 első negyedéves 5,8 százalékkal.

Az SXGA+ és a UXGA folyamatosan teret nyer az XGA rovására. 2004 harmadik negyedévére várhatóan e két felbontás fogja adni a piac több mint 40 százalékát. A NEC a második negyedévben mutatott be egy QXGA (2,048x1,536) TFT LCD kijelzővel felszerelt notebookot, ez várhatóan egy kis, de fokozatosan növekvő szegmenset fog képviselni, amely a következő két évben 2 százalékra fog emelkedni. Az SVGA 2003 elején fog eltűnni a notebook PC piacról.

A Samsung Electronics, az LG.Philips LCD és más gyártók új gyárakat építettek a lapos kijelzőgyártás növelése érdekében. A kijelző általában a laptopok legdrágább alkatrésze, amelynek átlagára a harmadik negyedévben 252 dollárra csökkent a második negyedéves 265 dollárról. Ez ugyan magasabb, mint a 2001 negyedik negyedéves 192 dollár, de még így is jóval alacsonyabb, mint a 2000 első negyedéves 463 dollár.

A notebook TFT-LCD kijelzők gyártóit tekintve az első helyen a Samsung áll 20,9 százalékos részesedéssel 2002 harmadik negyedévében, az LG.Philips LCD végzett a második helyen 17,2 százalékos részesedéssel (a második negyedévben még csak 14,6 százalék volt e vállalat részesedése). A Sharp (11,1 százalékos) szerezte meg a harmadik helyet, mivel megelőzte a tajvani AU Optronics-ot (amelynek piaci részesedése 11,8 százalékról 7,6 százalékra esett vissza) és a Hitachit (8,9 százalékos részesedés). Az AU Optronics a harmadik helyről a hatodik helyre esett vissza, miután a Quanta (9,3 százalékos részesedés) előrelépett a negyedik helyre.

A notebook LCD kijelző forgalom egésze a harmadik negyedévben 47 százalékkal 1,7 milliárd dollárra emelkedett, bár második negyedévhez képest 20 százalékos volt a visszaesés, részben az alacsonyabb árak, részben a volumen csökkenése miatt. A DisplaySearch előrejelzései szerint az új tábla PC-k tovább növelhetik a lapos kijelzők felhasználását jövőre.

"A DisplaySearch nagyon optimista a szárnyait bontogató tábla PC piaccal kapcsolatban, mivel a kijelző egyszerre szolgál bemeneti és kimeneti eszközként" -- közölte a piackutató vállalat, amely arra számít, hogy 2004 harmadik negyedévére körülbelül 700 ezer darabra emelkedik e lapos kijelzők negyedéves forgalma.

Az LCD forgalom alapján a DisplaySearch arra a következtetésre jutott, hogy a Dell előnyre tett szert a notebook piacon, mivel közel 200 ezerrel több hordozható számítógépet adott el, mint legközelebbi riválisa, a Hewlett-Packard. 2002 harmadik negyedévében a Dell piaci részesedése 17,2 százalék volt a laptop piacon. A rendkívül erős harmadik negyedév ellenére a Dell piaci részesedése 15,2 százalékról 14,3 százalékra csökkent az év első három negyedévében.

Az OEM gyártókat tekintve a Quanta és a Compal továbbra is vezető helyen állnak a notebook PC-gyártás terén: a Quanta 2002-ben várhatóan 5,2 millió darabot gyártott, míg a Compal 4,1 milliót. Tajvani gyártók teszik ki a laptop piac 65,6 százalékát.

Ami a hordozható számítógépekben használt videovezérlőket illeti, az ATi és az NVIDIA szoros küzdelmet vív egymással, bár jelenleg az ATi áll némileg előrébb 40,2 százalékos piaci részesedéssel. 2002 harmadik negyedévében az összes szállított notebook 52,2 százalékában volt 16-32 MB videó memória.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról