Szerző: Bodnár Ádám

2002. december 19. 11:15

Negyedével csökkent az ATI részvényárfolyama

A tegnapi napon a kanadai ATI Technologies részvényárfolyama 24 százalékkal csökkent és 4,90 dollárra esett vissza, miután a vállalat a vártnál gyengébb eredményekről számolt be, valamint az Ontariói Értékpapír-felügyelet (Ontario Securities Commission) bejelentette, hogy vizsgálatot indít a cégnél.

A tegnapi napon a kanadai ATI Technologies részvényárfolyama 24 százalékkal csökkent és 4,90 dollárra esett vissza, miután a vállalat a vártnál gyengébb eredményekről számolt be, valamint az Ontariói Értékpapír-felügyelet (Ontario Securities Commission) bejelentette, hogy vizsgálatot indít a cégnél.

Az Értékpapír-felügyelet kifogásolja, hogy az ATI egy 2000. májusi profitfigyelmeztetést alig egy héttel a negyedév vége előtt hozott nyilvánosságra, valamint aggályosnak tartja egyes vállalatvezetők néhány héttel korábbi részvényeladásait. A felügyelet dokumentumai szerint ugyanis április végén több ATI-vezető is jelentős mennyiségű részvénytől vált meg a május 24. utáni árfolyam többszöröséért. A botrány szereplője többek között a cég vezérigazgatója, igazgatótanácsának elnöke és az ATI elnöke is, akik a szóban forgó profitfigyelmeztetés előtt pár nappal több százezer részvényen adtak túl.

Az ATI a november 30-án véget ért első pénzügyi negyedében 5 millió dolláros, részvényenként 2 centes nyereséget ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 10,3 millió dolláros, részvényeként 4 centes veszteségével. Az ATI korábbi előrejelzésében egyszeri költségek nélkül 3-5 cent közötti részvényenkénti nyereséget várt, míg a Thomson First Call által megkérdezett elemzők 4 centes nyereségre számítottak 264,7 millió dolláros forgalom mellett. A vállalat forgalma 322 millió dollárt tett ki, ami 28,8 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában elért 250 millió dollár.

A vállalat bruttó haszonrése azonban 30,1 százalékról 27,3 százalékra csökkent. Az ATI a jelenlegi, második pénzügyi negyedévre a szezonális visszaesésnek köszönhetően 10 százalékkal gyengébb árbevételre számít, míg egyszeri költségek nélküli nyeresége várhatóan szinten marad.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról