Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2002. december 13. 08:56

Jövőre drágább lesz a chello

2003 januárjától 9 százalékkal, 10 900 forintról 11 900 forintra emelkedik a UPC internetes díjcsomagjának, a chellónak az ára -- tudta meg lapunk. Az emelés a cég valamennyi előfizetőjére vonatkozik, a korábban hűségszerződést kötő ügyfelekre éppúgy, mint az elkötelezettség nélkül szerződőkre.

[HWSW] 2003 januárjától 9 százalékkal, 10 900 forintról 11 900 forintra emelkedik a UPC internetes díjcsomagjának, a chellónak az ára -- tudta meg lapunk. Az emelés a cég valamennyi előfizetőjére vonatkozik, a korábban hűségszerződést kötő ügyfelekre éppúgy, mint az elkötelezettség nélkül szerződőkre.

Szűcs László, a UPC sajtószóvivője megerősítette a hírt, s jelezte, a cég 2000 novembere óta változatlan áron kínálja szolgáltatását, ám az eltelt több mint két év a alatt szolgáltatási területet a többszörösére bővítették, s a kábelhálózatok fejlesztése komoly beruházást jelentett. Ez és az üzemeltetési költségek növekedése -- az inflációt figyelembe sem véve -- indokolják a jövő évi áremelést.

A korábban hűségszerződést kötő ügyfelek bevonását az áremelésbe Szűcs azzal indokolta, hogy az egyéves szerződés aláírását akkoriban honorálták a 25 000 forintos belépési díj elengedésével, esetleg még valamilyen ajándékkal. A mostani áremelés mértéke még az egyéves időtartamot figyelembe véve sem éri el a korábbi kedvezmény mértékét.

Szűcs szerint a UPC chellója még mindig a piac mérsékelt árú díjcsomagjainak kategóriájába tartozik.

Egyelőre nem emelkednek az Axelero kábelnetes hozzáférés csomagjainak árai -- közölte érdeklődésünkre Pohly Ferenc, az Axelero sajtófőnöke. Olyan szolgáltató ma nincs Magyarországon, amelyik garanciát vállalna, hogy az elkövetkező évben nem változtatja az árait -- tette hozzá Pohly, s kiegészítette, hogy bár januártól a kábelnetes díjcsomag ára nem változik, nem valószínű, hogy mához egy évre is ugyanennyiért kínálná az Axelero a kábeles internetet.

Nem tervez alapvető árváltoztatást a fővárosban szintén jelentős részesedéssel bíró TVNET sem. A harmadik éve változatlan előfizetési díjért (egygépes kapcsolódás esetén magászemélyeknek 8000, üzleti előfizetőknek 10000 forint + áfa) időben és adatforgalomban korlátlan kábeltévés hozzáférést kínáló vállalkozás sajtóreferense, Kernya Izabella elmondta azt is, hogy új, az elmúlt időszak technikai fejlesztéseihez és a piaci változásokhoz igazított díjcsomagok kialakítását tervezik.

A sajtóreferens -- részletek említése nélkül -- jelezte, hogy várhatók kedvezményes akciók is, ám nem hagyott kétséget afelől, hogy ha a piaci helyzet megváltozik, a jelenlegi árak sem maradnak érintetlenül.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról

FLIP

3

Kagylómobillal erősít a Honor

2024. június 14. 10:28

A cég útnak indította első flip típusú készülékét, amivel újabb hézagot foltoz be a nagy márkák elleni versenyben.