Szerző: Bodnár Ádám

2002. december 6. 10:10

Az Intel megemelte negyedéves forgalmi kilátásait

Andy Bryant
Andy Bryant
Amint arra a szakma és az elemzők már korábban számítottak, az Intel tegnapi, negyedévközi tájékoztatóján megemelte negyedik negyedévre vonatkozó eredménykilátásait. A vállalat bejelentése szerint mind a processzorok, mind pedig a flash memóriák forgalma felülmúlja az előzetes várakozásokat.

Andy Bryant pénzügyi vezérigazgató elmondta, hogy az októberben közzétett előrejelzés idején az Intel attól tartott, hogy a kiskereskedelemben értékesített PC-k iránti kereslet enyhén csökkenni fog, azonban ez mégsem következett be. "A negyedik negyedév egyelőre úgy alakul, mint szokott" -- mondta Bryant. "Aggódtunk, hogy a végfelhasználói kereslet vissza fog esni. Igazából semmi különös nem történt, egyszerűen csak jobban alakulnak a dolgok a vártnál."

A világ legnagyobb félvezetőgyártója októberben még 6,5 és 6,9 milliárd dollár közötti forgalmat prognosztizált a negyedik negyedévre, most azonban már 6,8 és 7 milliárd közötti forgalomra számít. A cég eredeti előrejelzése alapján a negyedéves forgalom 6 százalékkal múlta volna felül a harmadik negyedéves szintet, miközben a szokásos emelkedés 6-12 százalék között van. A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők korábban 6,7 milliárd dolláros forgalomra és részvényenként 13 centes nyereségre számítottak.

Bryant elmondta, hogy az európai és amerikai eladások a várakozásoknak megfelelően alakulnak, azonban az ázsiai forgalom felülmúlja az előrejelzéseket. "A fejlett piacokon a forgalom úgy alakul, mint ahogy azt vártuk, miközben a Távol-Keleten és Japánban az eladások felülmúlják az előrejelzéseket" -- mondta Bryant. Az Intel pénzügyi vezérigazgatója nem árulta el, hogy milyen az eladások termékösszetétele, azaz a Pentium 4 chipekhez képest mekkora az olcsó Celeronok aránya. Bryant bejelentette, hogy a cég 49 százalékos bruttó haszonrésre számít.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról