Szerző: Barna József

2002. december 2. 09:30

Tovább folytatódik a Microsoft-per

[WSJ] Tovább folytatódik az Egyesült Államokban a Microsoft ellen évekkel ezelőtt indított trösztellenes eljárás, miután a tavaly novemberben tető alá hozott megegyezést elutasító kilenc állam egyike pénteken bejelentette, folytatja a harcot a szigorúbb szankciók bevezetése érdekében.

[WSJ] Tovább folytatódik az Egyesült Államokban a Microsoft ellen évekkel ezelőtt indított trösztellenes eljárás, miután a tavaly novemberben tető alá hozott megegyezést elutasító kilenc állam egyike pénteken bejelentette, folytatja a harcot a szigorúbb szankciók bevezetése érdekében.

Massachusetts állam ügyésze a múlt hét végén közölte, hogy megfellebbezik Colleen Kollar-Kotelly bírónő november elején meghozott döntését. Amint arról beszámoltunk, az ügyben eljáró szövetségi bírónő gyakorlatilag érdemi változtatás nélkül hagyta jóvá a Microsoft és az amerikai igazságügyi minisztérium által szövegezett megállapodás-tervezetet, és elutasította a szigorúbb büntetést követkelő kilenc állam beadványát.

Hét állam a múlt héten jelezte, hogy elfogadják a döntést, és a megállapodásban lefektetett elvek betartatását tekintik fő feladatuknak, míg Nyugat-Virginia egyelőre kivár. Massachusetts azonban úgy véli, hogy az elfogadott megállapodás számos kibúvót hagy a Microsoft számára. Amint azt Tom Reilly államügyész közölte, a megegyezés nem garantálja, hogy a redmondi szoftvervállalat változtatni fog piaci viselkedésén. "Úgy gondoljuk, hogy egy jogorvoslatnak egy üzenete lehet csupán: a törvény megsértése nem kifizetődő. A Microsoftnak is be kell tartania a szabályokat, ahogy mindenki másnak is" -- tette hozzá. Az állam a columbiai fellebbviteli bírósághoz nyújtotta be felülvizsgálati kérelmét.

Az egyesült államokbeli pertől függetlenül az Európai Bizottság is hivatalos vizsgálatot folytat a Microsoft ellen. E vizsgálat tárgya, hogy megszegte-e a vállalat az EU versenyügyi törvényeit a szerver operációs rendszerek piacán tanúsított magatartásával. Az Európai Bizottság az év végére ígérte ideiglenes állásfoglalását az ügyben.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról

FLIP

3

Kagylómobillal erősít a Honor

2024. június 14. 10:28

A cég útnak indította első flip típusú készülékét, amivel újabb hézagot foltoz be a nagy márkák elleni versenyben.