Szerző: Bodnár Ádám

2002. november 21. 14:13

Interjú az NVIDIA vezérigazgatójával

Jen-Hsun Huang
Jen-Hsun Huang
Az NVIDIA meglehetősen kellemetlen meglepetést okozott a Wall Street elemzőinek, amikor veszteséges negyedévről számolt be. A vállalat vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang azonban továbbra is bizakodó és feltétlen bízik a GeForce FX sikerében.

Huang egy interjúban elmondta, hogy a harmadik negyedévben az NVIDIA azért könyvelt el veszteséget, mert egy 600 millió dolláros, az alkalmazottak részvényopcióival kapcsolatos költség merült fel, operatív szinten a cég azonban továbbra is nyereséges. A vezérigazgató rámutatott, hogy az NVIDIA az elmúlt négy év során folyamatosan nyereségesen tudott működni, amit nem sok technológiai vállalat mondhat el magáról.

"Az elkövetkező három évben az NVIDIA továbbra is a GeForce videochipek és az nForce chipkészletek fejlesztésére fog koncentrálni. A grafikus piacon az NVIDIA visszaszerezte a teljesítményelőnyt, és ugyanerre számítok a mobil szegmensben is. Az első generációs nForce sikeresen mutatkozott be az OEM piacon és segítségével az AMD beléphetett a vállalati szektorba. Az nForce2 elsősorban az otthoni felhasználókat célozza meg" -- mondta Huang.

Az NVIDIA vezérigazgatója elmondta, hogy az utóbbi időben a piaci igények erőteljesen ingadoztak, ez okozta, hogy az NVIDIA a szokásonál nagyobb raktárkészletet halmozott fel, azonban ez már kezd visszatérni a megszokott szintre. "Jelenleg a kereslet igen erősnek tűnik, ezért óvatosan optimista vagyok a negyedik negyedévvel kapcsolatban. Bár az NV25 chipekből valóban hiány van, az NV18 és az NV28 korlátlanul hozzáférhető, ráadásul november elején extra megrendelést adtunk le a TSMC-nél" -- mondta az NVIDIA vezérigazgatója.

Huang hangsúlyozta, hogy a piaci visszaesés ellenére az NVIDIA 2002-ben rekordnagyságú összeget, mintegy 340 millió dollárt költött kutatás-fejlesztésre, amelynek 75 százaléka garfikus chipekkel, 25 százaléka pedig chipsetekkel kapcsolatos fejlesztésekre ment el. Tavaly a cég kutatás-fejlesztési büdzséje 180 millió dollár volt. A cégnél 1200 chiptervező mérnök dolgozik, akik közül 800-an videochipekkel, 400-an pedig az nForce családdal foglalkoznak.

Az NVIDIA hétfőn jelentette be legújabb generációs videochipjét, a korábban NV30 kódnéven ismert GeForce FX-et, amelynek piaci premierje a jövő év elején esedékes. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint megjelenésekor az 500 MHz-es GeForce FX lesz a legnagyobb teljesítményű grafikus gyorsító a piacon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról