Szerző: Bodnár Ádám

2002. november 11. 11:13

Megújul az AltaVista kereső

[CNET] Az egykor világelsőnek számító AltaVista keresőmotor kedden teljesen megújul, hogy felvehesse a harcot az internetes keresők jelenlegi királyával a Google-lal.

[CNET] Az egykor világelsőnek számító AltaVista keresőmotor kedden teljesen megújul, hogy felvehesse a harcot az internetes keresők jelenlegi királyával a Google-lal.

A jelentős vérfrissítésen átesett AltaVista számos új szolgáltatással bővül, amelyek könnyebbé teszik a keresést vagy a navigációt. A vállalat elnöke, Jim Barnett elmondta, hogy az AltaVista egyértelmű célja, hogy visszaszerezze a vezető pozíciót az internetes keresőmotorok piacán. 2000 októberében az AltaVistának mintegy 15,6 millió látogatója volt, idén szeptemberre ez lassan de biztosan 5,6 millióra csökkent -- derül ki a Nielsen/NetRatings felméréséből.

Az AltaVista többségi tulajdonosa, a CMGI számos veszteséges üzletágától megvált annak érdekében, hogy javítsa cash flow-ját. A vállalat legutóbbi negyedéves jelentésében hangsúlyozta, hogy hamarosan már nyereséges lehet. Barnett szerint az AltaVista is jól halad ebbe az irányba, de hogy a cég mikor éri el a nyereségküszöböt, azt egyelőre nem tudni.

A megújult arculat részeként az AltaVista megválik a már jól ismert, hegyet ábrázoló emblémájától, a sárga színektől és jelszavától. A "The Search Company" mottót egy évvel ezelőtt vezette be a vállalat, amikor teljesen megújította vállalati stratégiáját és az internetes keresést állította a fókuszba. Az AltaVista korábban nagyszabású terveket szőtt annak érdekében, hogy olyan portállá válhasson, mint az AOL vagy a Yahoo. A dot-kom bumm idején a cég még ingyenes internetszolgáltatást is nyújtott.

Az új keresőmotor Barnett szerint PDF állományok millióit tartalmazza, illetve egy "News 2.0" névre hallgató hírösszefoglalóval is bővült, amelyben földrajzi régió, időintervallum és téma szerint lehet keresni a friss hírek között. Az AltaVista motorja 15 percenként háromezer híroldal tartalmát rendezi.

Az kereső egy olyan szolgáltatással is gazdagodik, ahol "élőszóval" feltett kérdésekre kaphatunk választ. A vállalat ezen felül 24 óránként frissíti a leggyakrabban keresett kifejezések listáját és ezeket az információkat felhasználja az új weboldalak rendezésénél. Barnett becslései szerint az új AltaVista adatbázis mintegy 20 millió dokumentumot és 1 milliárd "objektumot" tartalmaz, ráadásul a lista lényegesen gyakrabban frissül, mint eddig. A vezérigazgató rámutatott, hogy az adatbázis jelenleg már több mint ötször annyi bejegyzést tartalmaz, mint egy évvel ezelőtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.