Szerző: Bodnár Ádám

2002. október 31. 10:57

A harmadik negyedévben 95 százalékkal csökkent a VIA nyeresége

A tajvani VIA Technologies bejelentette, hogy harmadik negyedéves nyeresége 95 százalékkal csökkent, miután a chipset-piacon első számú riválisának számító Intel jelentősen csökkentette árait és növelte piaci részesedését.

A tajvani VIA Technologies bejelentette, hogy harmadik negyedéves nyeresége 95 százalékkal csökkent, miután a chipset-piacon első számú riválisának számító Intel jelentősen csökkentette árait és növelte piaci részesedését.

A VIA nettó nyeresége 44 millió tajvani dollár (1,3 millió amerikai dollár) volt, szemben a tavalyi harmadik negyedévben elért 882 millió dollárral. A cég forgalma 7,9 milliárd tajvani dollárról 5,8 milliárdra csökkent. Wen-Chi Chen, a VIA vezérigazgatója elmondta, hogy a harmadik negyedévben a cég bruttó haszonrése 26 százalék volt, azonban a negyedik negyedévre ez várhatóan 30 százalék fölé emelkedik.

Eközben az Intel Németországban megnyerte a VIA ellen indíott szabadalombitorlási pert, a bíróság pedig eltiltotta a VIA-t a Pentium 4-hez tervezett chipkészletek értékesítésétől. Az Intel Németországon kívül az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kínában és Szingapúron perelte be a VIA-t.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról