Szerző: Bodnár Ádám

2002. október 30. 11:49

Január 1-től Sam Palmisano lesz az IBM igazgatótanácsának elnöke

Sam Palmisano
Sam Palmisano
Az IBM kedden bejelentette, hogy Sam Palmisano vezérigazgatót jelölték az igazgatótanács elnöki posztjára. Palmisano január 1-én váltja azt a Lou Gerstnert, aki márciusig az IBM vezérigazgatói tisztségét is betöltötte. Az 50 éves Palmisano 2000 szeptemberében lett az IBM elnöke és ügyvezető igazgatója, majd idén márciusban vezérigazgatója. Palmisano a John Hopkins egyetem elvégzése után 1973-ban került az IBM-hez, ahol számos pozícióban dolgozott.

A "Nagy Kék" lépése nem érte váratlanul a szakértőket, ugyanis Gerstner már Palmisano vezérigazgatóvá kinevezésekor bejelentette, hogy az év végén nyugdíjba készül és megválik igazgatótanácsi elnöki tisztségétől.

Lou Gerstner volt az az IBM vezető, akinek irányítása alatt a cég egy óriási veszteségeket felhalmozó számítástechnikai mammutvállalatból dinamikusan növekedő szolgáltató céggé alakult át. Palmisano jól működő vállalatot örökölt elődjétől, azonban a gazdasági visszaesés miatt számos kellemetlen döntést kellett hoznia, többek között átszervezte a mikroelektronikai részleget, eladta a merevlemez-üzletágat és elbocsátott mintegy 15 ezer alkalmazottat.

Szintén Palmisano nevéhez fűződik a PricewaterhouseCoopers tanácsadó részlegének felvásárlása. A cég ezzel aláhúzta azt a törekvését, hogy szolgáltató vállalattá alakuljon át. Az IBM már korábban is erőteljesen jelen volt a szolgáltatások és az informatikai tanácsadás piacán. A világszerte 150 ezer alkalmazottat foglalkoztató szolgáltató részleg bevétele már meghaladja az IBM hardver- és szoftvereladásból származó bevételét.

Az IBM 3,5 milliárd dollárt fizetett a PwC Consultingért, ezzel a szolgáltató részlegének létszáma mintegy 30 ezer fővel nőtt. Szakértők szerint a PwC felvásárlása nyomán az IBM olyan területeken törhet előre, ahol eddig hátrányban volt vetélytársaival szemben, ez pedig a csúcskategóriás nagyvállalati szoftverek tervezése és telepítése, az ügyfélkapcsolatok, illetve a vállalati erőforrások menedzsmentje.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról