Szerző: Ady Krisztián

2002. október 28. 09:44

Az Intel processzorforgalma jelentősen nőtt Kínában

[EB News] Az Intel kínai leányvállalatának vezetője közölte, hogy a cég processzorforgalma a harmadik negyedévben 39%-kal haladta túl az egy évvel korábbi szintet. Wee Theng Tan, az Intel China Ltd. elnöke elmondta, hogy a vállalat erős teljesítménye már csak azért is figyelemre méltó, mivel a piackutatók becslése szerint a PC-piac egésze 20 százalékkal nőtt Kínában.

Tan elmondta, hogy az összes piaci szegmensben (disztribútorok, kínai OEM-gyártók és multinacionális OEM-gyártók) egyenlően oszlott meg az Intel processzorforgalma. "Semmilyen visszaesés nem tapasztalható Kínában."

Az egyik tényező a kínai PC-piac jelentős erősödésében az, hogy az eddig elmaradottabb régiókban is igen erős emelkedés tapasztalható. "A PC-penetráció ezekben a régiókban alacsony volt, most a PC-forgalom gyorsabban nő, mint a nagyvárosok sokkal fejlettebb piacain" -- mondta Tan.

Az Intel-vezető szerint a kínai fogyasztók a lehető legnagyobb teljesítményű processzorokat vásárolják, mihelyt azok megjelennek a piacon, követve a világszerte tapasztalható trendet. Tan elmondta, hogy a 2,6 és 2,8 GHz-es Pentium 4 processzorok eladási mutatói hasonlóak a világ többi részében tapasztaltakhoz.

Több nagy kínai szervergyártó (többek között a Legend Computers és a Langchao) is elkezdte az Intel 64 bites processzorán, az Itanium 2-n alapuló szerverek gyártását. "Az Itanium be fog törni a kínai piacra" -- közölte Tan.

Nemrégiben enyhítették a számítógépekkel kapcsolatos amerikai exportellenőrzési korlátozásokat, így az Intel összes, kereskedelmi forgalomban kapható processzora (beleértve az Itanium 2-t) szabadon szállítható Kínába.

Az Intel eredetileg egy 200 millió dolláros félvezetőgyárat épített Sanghajban, most folyik egy 300 millió dolláros projekt ennek kibővítésére. Eredetileg a félvezetőgyárban szerelték össze és tesztelték az Intel által gyártott lapkakészletek felét és a flash memória eszközök felét. A jövő év elején a sanghaji gyárban megkezdik a Pentium 4-es processzorok összeszerelését.

Sok más külföldi elektronikai céggel ellentétben az Intel nem látja annak szükségességét, hogy kínai partnerrel közös gyártóvállalatot hozzanak létre. "Úgy véljük, hogy saját magunk is jól működünk a jelenlegi környezetben" -- véli Tan.

Ugyanakkor az Intel Capital több mint 20 kínai vállalatba fektetett be, főként szoftverfejlesztőkbe, rendszerintegrátorokba és vezeték nélküli termékeket gyártó cégekbe. Tan szerint az Intel által meghirdetett, a vezeték nélküli termékeket gyártó vállalatok számára létrehozott 150 millió dolláros befektetési alapból részesülni fognak egyes kínai cégek is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról