Szerző: Bodnár Ádám

2002. október 21. 09:45

A Gateway a várakozásoknak megfelelő eredményekkel zárta a harmadik negyedévet

[CNET, WSJ] A Gateway csütörtökön a tőzsdei zárás után tette közzé harmadik negyedéves eredményeit, amelyek megfeleltek az elemzők várakozásainak. A cég egyúttal csökkentette az év hátralévő részére vonatkozó forgalom- és nyereségelőrejelzéseket.

A vállalat a harmadik negyedévet 49,7 millió dolláros (részvényenként 15 centes) veszteséggel és 1,12 milliárd dolláros forgalommal zárta. Egy évvel korábban a veszteség 519,6 millió dollár (részvényenként 1,61 dollár), a forgalom pedig 1,41 milliárd dollár volt. A First Call által megkérdezett elemzők részvényenként 15 centes veszteségre számítottak. A harmadik negyedévben a cég 729 ezer PC-t adott el, szemben az előző év hasonló időszakában eladott 896 ezer PC-vel.

Az év egészét tekintve a Gateway 4,3-4,5 milliárd dolláros forgalomra és 310-330 millió dollár adózás előtti nyereségre számít. Júliusban a cég még 4,5-5 milliárd dolláros forgalomra és 200-250 millió dollár adózás előtti nyereségre számított.

A vállalat közölte, hogy a várakozások szerint a negyedik negyedévben részvényenként 10-13 centes veszteséget és a harmadik negyedévesnél magasabb forgalmat fognak elérni.

"Kifizetődtek a forgalom növelésére tett erőfeszítéseink annak ellenére, hogy jelentős kihívást jelent a fogyasztói kiadások alakulása" -- mondta Ted Waitt, a cég elnök-vezérigazgatója. "Tervünk az, hogy a céget hosszú távú, fenntartható, nyereséges növekedési pályára állítsuk, folytatjuk az ezt szolgáló terv végrehajtását."

"Előrejelzéseink a negyedik negyedévet illetően meglehetősen óvatosak, főként az ünnepi szezonnal kapcsolatban. Az iskolakezdési szezonban a keresletnövekedést szinte nem is lehetett érezni" -- közölte Waitt.

Rod Sherwood
Rod Sherwood

Rod Sherwood, a vállalat pénzügyi vezérigazgatója elmondta, hogy a Gateway arra számít, hogy a negyedik negyedéves forgalom "némileg" magasabb lesz a harmadik negyedévesnél. A várakozások azon alapulnak, hogy a cég piaci részesedést nyer, és lesz némi szezonális javulás az ünnepi időszaknak köszönhetően. "Úgy véljük, hogy a negyedik negyedév erősebb lesz a harmadiknál, de a gazdaság egésze gyenge" -- mondta Sherwood.

A vállalat továbbra is tartja magát ahhoz a tervhez, hogy a költségek tekintetében a leghatékonyabb gyártóvá kíván előlépni, a nyereségességet valamikor jövő évben tervezik elérni, közölte Sherwood. "Azt mondtuk, hogy ezt valamikor 2003-ban érjük el, és továbbra is ez a tervünk."

Az utolsó három negyedévben a Gateway növelte részesedését az amerikai fogyasztói PC-piacon, és úgy tűnik, hogy az amerikai PC-piac egészében is emelte részesedését a cég a harmadik negyedévben, közölte Sherwood.

A Gateway jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi időben. Szeptember közepén nevezték ki Sherwoodot pénzügyi vezérigazgatóvá, szeptember végén pedig megváltozott a cég arculata: eltűnt a vállalat emblémájából a már jól ismert tehénfoltos doboz, helyét egyetlen tehénfolt és benne egy stilizált G betű vette át. A múlt hét elején a vállalat közölte, hogy növelni fogja boltjaiban az elektronikai termékek körét: MP3-lejátszókkal, digitális kamerákkal és nemsokára Gateway márkanevű digitális TV-kkel fog bővülni a kínálat.

A negyedik negyedéves előrejelzések csökkentésének következtében a cég részvényárfolyama pénteken 20 centtel (6,78%-kal) 2,75 dollárra esett vissza. Az előző egy évben a részvényárfolyam 2,61-10,60 dollár között volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról