Szerző: castor

2002. október 10. 18:47

A Lexmark negyedéves eredményei várakozáson felül alakulnak

A nyomtatókat gyártó Lexmark bejelentette, hogy harmadik negyedéves eredményei vélhetően messze felülmúlják az elemzői várakozásokat. A kedvező hír nyomán a cég részvényárfolyama 12 százalékkal emelkedett.

A nyomtatókat gyártó Lexmark bejelentette, hogy harmadik negyedéves eredményei vélhetően messze felülmúlják az elemzői várakozásokat. A kedvező hír nyomán a cég részvényárfolyama 12 százalékkal emelkedett.

A HP mögött a tintasugaras nyomtatók második legnagyobb gyártója nem tette közzé, mi az oka a vártnál kedvezőbb eredményeknek. Csupán annyit tudni, hogy az elmúlt negyedévekben a cég rendkívül erős eladásokat produkált a nyomtatópatronok és a kombinált másoló-nyomtató-fax készülékek területén.

A Lexmark közölte, hogy a szemptemberben véget ért negyedévben a részvényekénti nyereség 68 és 70 cent között várható, szemben a korábbi 58-68 centes előrejelzésekkel. Ebbe már beleszámítottak egy egyszeri 15,8 millió dolláros, azaz részvényenkénti 9 centes leírást is. A Wall Street-i elemzők egyszeri költségek nélkül 64 centes részvényenkénti profitra számítottak.

A vállalat bejelentette továbbá, hogy a forgalomnövekedés 4-5 százalékkal magasabb lesz, mint egy évvel korábban. Ami a negyedik negyedévet illeti, a Lexmark 67-77 centes részvényekénti profitra számít. Az elemzők átlagosan 72 centes nyereséget jeleznek előre.

A befektetők rendkívül kedvezően reagáltak a hírekre, a vállalat részvényárfolyama a New York-i tőzsdén 5,24 dollárral 50,34 dollárra emelkedett. A cég október 21-én teszi közzé negyedéves eredményeit.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról